On-demand szórakoztatás és Intel Viiv Technology

2005. december 09.
2.3671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A hamarosan bevezetendő Viiv technológiás PC platformokkal egyidőben az Intel elindítja széleskörű, internetes, on-demand digitális tartalomszolgáltatását is, mely számos formában elérhető lesz, lehetővé téve, hogy mindenki maga döntse el, miképpen használja ki a digitális szórakoztatás nyújtotta lehetőségeket - a nagyméretű otthoni televízión, hordozható számítógépen vagy éppen egy mobil eszközön.

Az Intel több, a film-, és zeneiparban működő, televíziós, számítógépes játékfejlesztő és fotószerkesztő céggel működik együtt világszerte.

A cég bejelentése szerint már több mint 40 partnere teszteli és vizsgálja a szolgáltatásokat és szoftveralkalmazásokat, hogy megvalósítsák a digitális szórakoztatást. Az Intel Viiv technológia 2006 első negyedében lesz elérhető. A következő év folyamán a hitelesített tartalomszolgáltatók, alkalmazások száma olyan mértékben nőni fog, hogy így már magában foglalja a hitelesített személyes és hálózati média eszközöket, mint hordozható média lejátszókat, digitális média adaptereket, digitális televíziókat, DVD lejátszókat és routereket is.

Kevin Corbett, az Intel Digital Home Group Content Service Group alelnöke és ügyvezető igazgatója szerint "az internet állandó rendelkezésre állása, globális jellege, és a már jelenleg is üzemelő, szélessávú kapcsolattal rendelkező PC-k milliói világszerte alapvető változásokat hoznak a digitális szórakoztatás világába".

"Az Intel úgy kívánja felgyorsítani ezt a folyamatot, hogy szoros együttműködést alakít ki a vezető digitális tartalomszolgáltatókkal. Nem pusztán arról van szó, hogy Intel Viiv technológiás PC-ket kapcsolunk TV készülékekre. Lehetőség nyílik a legfrissebb filmek azonnal otthoni megtekintésére, saját zenei mixek készítésére, közös online játékra, vagy éppen családi fotók és videók bemutatására - és mindezt "egyetlen pultnál" megkaphatjuk.

Az Intel biztosítja a mérnöki hátteret, az eljáráshoz és a hitelesítéshez szükséges eszközöket a tartalomfejlesztők, -szolgáltatók, portálok, szoftverfejlesztők és eszközértékesítők számára, hogy a tesztelt és hitelesített, internet alapú tartalomszolgáltatások és szoftveralkalmazások olajozottan működjenek az Intel Viiv alapú PC-ken. A kompatibilis tartalmak és alkalmazások teljes képernyős üzemmódban futnak és távirányítóval irányíthatóak.

Az Intel és ezen szolgáltatók együttműködésének célja az is, hogy hordozható média lejátszóra is - mint a Creative és a Dell termékei, amik szintén hitelesítve lesznek az Intel Viiv technológiás PC-vel való kapcsolódásra - letölthetőek legyenek a tartalmak. Az összes hitelesített eszközön, szolgáltatáson és alkalmazáson feltüntetett azonosító: "Enjoy with Intel Viiv technology" megkönnyíti majd a vásárlók tájékozódását.

2006 második felétől a személyes és prémium tartalomszolgáltatások, alkalmazások és eszközök együttműködhetnek az Intel egy olyan szoftverével, ami lehetővé teszi a tartalom otthoni hálózaton keresztüli megosztását más Intel Viiv kompatibilis eszközzel.

Az Intel, az Intel Viiv technológiás tartalmakat a következőképpen csoportosítja:

Mozifilmek, videók, TV: Az Intel olyan cégekkel dolgozik együtt, mint az Afendis AG, arvato mobile, Bellrock Media Japan Inc., British Sky Broadcasting, Broadband Tower, Inc., Canal + Group, Glowria, Gretech Corp., LoveFilm.com, MEDION AG, Movielink, NEC, Sohu.com, Telecom Italia, Tiantian Online Inc., TiscaliS.p.A., TiVo, T-Online International, Usen Corp., webs-tv Digital International Co.

Zene: Afendis AG, arvato mobile, Avex Network Inc., Gretech Corp., Loudeye, MEDION AG, Napster, Oricon Inc., SK Telecom, Skysoft Co. Ltd., Telecom Italia, Tiantian Online Inc., és a VirginMega.

Játékok: Arvato mobile, CAPCOM, CCR Inc., DISCover"s My Games, Exent Technologies, Metaboli, NHN, Ourgame, Square Enix Co., Telecom Italia, The 9 Limited, TWP Corp., és az Ubisoft.

Fotók: Adobe, Arvato mobile, CyberLink Corp., muvee Technologies, Pinnacle, Ulead Systems, és Sonic Solutions.

Kapcsolódó linkek:
Intel Corporation
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

kylx profiljaWickedSick profiljasoami profiljadarkomen profiljasmadi1968 profiljaYanez profilja