Októberre datálódott a Blizzcon 2010

2010. március 26.
1.6821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Blizzard gárdája a tegnapi napon végre hivatalosan és formálisan is bejelentette a BlizzCon 2010-et, amely a csapat saját bejáratú expója már évek óta.

A leleplezés következtében megtudhattuk, hogy a rendezvény októberben lesz, méghozzá a hónap egyik hétvégéjén, 22-én pénteken, és 23-án szombaton. A helyszín Kalifornia, azon belül is Anaheim városa, ahol az Anaheim Convention Center várja a Blizzard játékaira kíváncsi fanatikusokat egy életre szóló élmény megszerzésére.

A rendezvényen amellett, hogy beszélgethetünk a Blizz fejlesztőivel, kipróbálhatjuk az éppen aktuális játékokat, és testközelből élhetjük át a bejelentéseket, valószínűleg már kész formában lesz jelen a StarCraft II, illetve a World of Warcraft legújabb expanziója. Feltehetően körülöttük forog majd az egész expó, de a Diablo III, mint akkor még továbbra is ismeretlen jövevény, szintén kiemelkedő szerephez juthat. Az pedig, hogy a Blizzard vajon most ejti-e meg az újabb játékai, vagy a titkos másik MMORPG bejelentését, az hamarosan kiderül, mindenesetre a legjobban talán egy új, offline Warcraft játéknak örülnénk. Az valóban nagy meglepetés lenne! Október 22-én és 23-án kiderül.

1 hozzászólás

marco

15 éve, 3 hónapja és 14 napja

Hijj, de odébb van még...

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
Blizzcon 2010
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja