Októberben érkezik a Bikini Karate Babes folytatása, a Warriors of Elysia

2010. május 09.
16.7551
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Nyolc évvel ezelőtt, 2002-ben jelent meg a független fejlesztésű Bikini Karate Babes, amely pontosan azt nyújtotta, amit a címe takar: bikinis lányok verekedtek benne.

A produktum nem sikerült a legfényesebben, de hatalmas szerencséjére ennek köszönhette, hogy fennmaradt a neve, ugyanis egyszerűen annyira pocsék volt, hogy azt már nem lehetett nem élvezni. A Creative Edge Studios gyorsan engedett a rajongói nyomásnak, és elkezdett dolgozni a folytatáson, amelyet a Warriors of Elysiának neveztek el. A hónapok teltek, az információk nem akartak sűrűsödni, éppen ezért a Big Download munkatársai felkerekedtek, hogy megnézzék, hogy haladnak a fejlesztők. A stúdió részéről kitörő örömmel fogadták őket, Travis Riggs főmufti állt készségesen a rendelkezésükre.

Először is lőttek egy kellően hosszú videót, amelyben gameplay és élőszereplős jelenetek váltogatják egymást. A játék minőségét nem elemeznénk hosszasan, a fejlesztők szerint a lényeg úgyis a fun-faktor, amely mindenképpen el fogja kapni a Warriors of Elysia játékosait. Az alapszitu nem változott, ismét bikinis lányokat irányítva kell péppé verni a képernyő másik oldalán álló leányzót, aki természetesen igyekszik masszív ellenállást kifejteni. Választható karakterek sokaságát, változatos kombókat, többféle játékmódot ígérnek a készítők, akik azt is elárulták, hogy idén október 5-én helyezik az érdeklődők kezébe a produktumot. Jelenleg előrendeléseket vesznek fel a hivatalos honlapon, 29,95 dollárt kérnek el egy példányért. Ugyanitt van lehetőségünk megrendelni egy Behind the Scenes DVD-t, amelyhez jár a játék demója is, amely a feliratok alapján csak ilyen formában lesz elérhető a közönség számára.
#tv#
16 hozzászólás

richie8

11 éve, 6 hónapja és 10 napja

Hát barátom ez ha sikeres lesz, csakis a benne szereplő hölgyeményeknek és a kurta ruháknak köszönhető röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 4 napja

hát ha nem csak ilyen meglepődött smileyez olyan rossz hogy nem tom megfogalmazninyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 napja

hát nemtom.. hajrá azoknak, akik ilyenekkel jáccanak, nekem ez a sítlus nem jön be... mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 16 napja

És mostmár látszik, hogy harcművészeket kértek fel!!!

válasz erre

Vendég

15 éve, 16 napja

Vendég írta:
őőő bocs...
nem vágom hogy ez miért ilyen fos, ha már ilyen sok időt dolgoznak rajta...meg szerintem kicsit drága is egy ilyen **** nem?
arról nem is beszélve, hogy szinte csaj grafikai változás van...szinte más nincs, szóval szerintem le lehetne húzni a WC-n ezt a "játékot", mert szerintem semmivek nem lesz/lett jobb mint az első része...
Ömm, nos, a nénik mozgását elnézve valamit azért fejlődött a cucc. Most már eléik minimum a mortal kombat 3 színvonalát, de a 4-ét biztos.
Mint játék, biztos élvezetesebb lesz az 1nél, és a látványvilág is egész jó. Ennyi pénzt nem ér meg, de lehet, letöltöm ha kész van a gém.

válasz erre

Vendég

15 éve, 19 napja

****a játék lesz... Én leszedem a demo-ját, ha lesz...

válasz erre

Vendég

15 éve, 20 napja

őőő bocs...
nem vágom hogy ez miért ilyen fos, ha már ilyen sok időt dolgoznak rajta...meg szerintem kicsit drága is egy ilyen **** nem?
arról nem is beszélve, hogy szinte csaj grafikai változás van...szinte más nincs, szóval szerintem le lehetne húzni a WC-n ezt a "játékot", mert szerintem semmivek nem lesz/lett jobb mint az első része...

válasz erre

Lac

15 éve, 20 napja

Vendég írta:
Ez fel sem érhet a Mortal Kombat-hoz!Az egész játék úgy vicc,ahogy van.Sub Zero egy kicsit rájuk lehel,és már ki is dőltek sorbamenő smiley
Szerintem a készítők sem úgy tervezték, hogy majd leveri Scorpionékat...röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 20 napja

Ez fel sem érhet a Mortal Kombat-hoz!Az egész játék úgy vicc,ahogy van.Sub Zero egy kicsit rájuk lehel,és már ki is dőltek sorbamenő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 20 napja

egy szem árnyék nincs az egszben:/

válasz erre

Vendég

15 éve, 20 napja

Thalia (a copfos szőke) az egyik legdurvább szerintem... Azok a mozgások röhögő smileyDD

válasz erre

Vendég

15 éve, 20 napja

Be****ok, a Rossz PC-s sorozaton volt belőle pár kocka és tisztára meg mertem volna esküdni, hogy full 3D... valahogy pont olyan képek voltak, még direkt néztem is hogy milyen 95 körüli a karakterkidolgozás... ezt nem hiszem el... talán a változatlanul élettelen bevilágítása a csajoknak az ami megtréfált....

Kicsit komolytalan a robbanás animáció berakása bárhová, mikor valakit ütés ér... mit keres ott egy... robbanás?

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaDav2377 profilja