Októberben érkezik a WRC 4

2013. július 25.
2.5041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bigben Interactive legfrissebb bejelentései szerint hiába produkál évről-évre gyenge eredményeket, de idén is egy újabb taggal kívánják bővíteni a FIA World Rally Championship-sorozatot.
 

A közismertebb nevén WRC-széria negyedik epizódja a szokásoknak megfelelően idén ősszel, pontosabban októberben kerül fel a boltok polcaira, méghozzá még a kurrens generáció szolgálatában, így PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation Vitára, valamint Xbox 360-ra is.

A WRC 4 keretein belül várhatóan csak kisebb újítások várhatók, így a játékmenet terén semmi újdonságra nem számíthatunk, a grafikus motor azonban frissítve lett, így az időjárás és a fényeffektek mellett összességében is kellemesebb látvány tárul majd elénk.

A játékban a 2013-as WRC évad összes pilótája, márkája, pályája és autója megtalálható lesz, a fejlesztési munkálatokat pedig ezúttal is a Milestone végzi majd el.
6 hozzászólás

juhaszandor

12 éve, 9 hónapja és 5 napja

Nekem annyira nem jön be egy autós se a most wanted óta wtf smiley sajnos ez se

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

Itt legalabb van hova fejlodni, nem is kicsit, ocska****fos jatek sajnos.

válasz erre

totyak

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

Dirt3-al ralliztam utoljára, az nagyon bejött. Talán érdemes lenne kipróbálnom ezt is, szeretem az autós játékokat.

válasz erre

richie8

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

Kép alapján szépnek tűnik, meglátjuk játék közben mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

CMR-hoz képest még mindig kevés, de évről-évre javul a játék. Egyszer majd eléri azt a szintet.

válasz erre

AngryKnight

12 éve, 11 hónapja és 8 napja

nekem annyi is elég hogy javul a grafika és az időjárás röhögő smiley

válasz erre
WRC 4
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
fighterlaci profiljaGargameth profiljaiPet profilja