Októberben érkezik a Sonic 4

2010. szeptember 29.
1.6921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sega divíziója a mai napra virradóra végre datálta a múltban aljas módon elcsúsztatott kis kék sündisznó, avagy Sonic legújabb kalandját, amelyre szerencsére nem kell év végéig várnunk, lévén már a jövő hónapban, tehát októberben a virtuális boltok polcaira kerül, méghozzá mindegyik kiszemelt platformon.

Lássuk a pontos dátumokat! A Sonic 4: Episode 1 első ízben az App Store-ra kerül fel, méghozzá október 7-én, ami testvérek között is már a jövő héten van. Ennél korábban egyetlen platform szerelmese se juthat hozzá a száguldó kékséghez, de nagy csúszás szerencsére egyik konzol esetében sem várható.

A Nintendo Wii szerelmesei ugyanis október 15-én vethetik rá magukat a nagy kalandra, ekkor lesz érdemes ellátogatni a WiiWare-re, bár ha amerikai játékosok vagyunk, már négy nappal korábban kutakodhatunk ezen az elérhetőségen. Aki PlayStation 3 masinával rendelkezik, az némiképpen jobban jár, ők ugyanis október 13-án vehetik szemügyre Sonic retro kalandjait, egy nappal később az amerikai debütálást követően. A végére maradtak az Xbox 360-nal rendelkező fanatikusok, akik hasonlóan a Sony szörnyetegét birtoklókhoz, szintén október 13-án várhatják a játékot az Xbox Live kínálatába. Ha kicsit homályos lett volna a fenti leírás, íme listázva az elhangzottak, csak a nyers adatokra koncentráltan:

Sonic 4: Episode 1 megjelenési dátumok:

App Store: október 7
WiiWare: október 15
PlayStation Network: október 13
Xbox Live: október 13
1 hozzászólás

totyak

14 éve, 8 hónapja és 23 napja

Van itt minden, csak a legfontosabb platform marad ki mindig. Bár lehet, hogy Sonic kalandja soha nem is jelent meg pc-re. Egy ilyen kérdéssel meg lehetne fogni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja