Okostelefonokhoz tervezett vízhűtést mutatott be a Fujitsu

2015. március 18.
1.4451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Akik egy viszonylag erős okostelefonnal rendelkeznek és a rendelkezésre álló erőt ki is használják, azok bizonyára sokszor érzik azt, hogy a készülék hátulja elég meleg.

Az okostelefonok és táblagépek hűtésével nem igazán foglalkozunk egy-egy új modell megjelenésével, a Fujitsu azonban egy igen érdekes irány felé vezette fejlesztéseit, az eredményeket pedig nemrég tették publikussá. A vállalat ugyanis kifejlesztett egy olyan megoldást, mely tulajdonképpen folyadékhűtéssel csökkentené az okostelefonok üzemi hőmérsékletét még a nagyobb terhelések alatt is.

A felépítés hasonlít számítógépes piacon alkalmazott megoldásokhoz, így egy hőcsövet vezetnek végig a telefonban, mely képes konstans hőmérsékleti határokon belül tartani a készülékeket. Elviekben nincs akadálya annak sem, hogy ezt a technológiát kicsit megnagyobbítsák és táblagépeknél is alkalmazzák, de persze az is biztos, hogy nem fogják heteken belül ellepni a piacot ezek a termékek.
11 hozzászólás

Tardief88

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Ez nekem inkább marketiing fogásnak tűnik. Hőcsövek is képesek elvezetni a hőt a melegedő alkatrésztől.

válasz erre

totyak

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Egy telefon annyira kicsi és zsúfolt, hogy nem értem miként hűt ez.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

gaben100 írta:
gépeknél még megérthető ez a technológia de hogy okostelefonoknál és tablet pc-knél mi szükség van rá? O_o maga az ötlet nem rossz csak ha éppen elreped a cső belül dobhatjuk ki kedvelt készülékünk röhögő smileyD
Többet ki tudnának hozni a hardverből és tovább is bírná a terhelést. Így is van amelyik túlságosan is melegszik. Csövet meg nem f.s anyagból kell csinálni és kész. röhögő smiley Nem a tíz-húsz ezer forintos cuccokban lesz, sőt nem is a középkategóriában, szóval minőségi alapanyag a minimum, valami ami hajlik annyira, amennyire kell. Ráadásul az alkatrészek is csak egy bizonyos fokig bírják a hajlítást, szóval nem az lesz a legnagyobb bajod, hogy kifolyik a hűtővíz. Amúgy meg nem csak sima víz mehet bele... röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Nem lehetetlen, de ha tényleg elrepedne a cső benne akkor nagy B+ van.
Ez főleg azoknál fordulna elő akik hajlamosak elejteni a telefonjukat.

válasz erre

gaben100

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

gépeknél még megérthető ez a technológia de hogy okostelefonoknál és tablet pc-knél mi szükség van rá? O_o maga az ötlet nem rossz csak ha éppen elreped a cső belül dobhatjuk ki kedvelt készülékünk röhögő smileyD

válasz erre

Drenzer

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Apple mobil eszközönék nincs víz hűzés és akármilyen terhelés mellet sem melegszik. Vagyis ez az én tapasztalatom röhögő smiley

válasz erre

ENCELADUS

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Ezt még fel kell dolgozni...

válasz erre

fnx

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Csak el jött ennek is az ideje.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Abszolút életképes. mosolygó smiley Mással nem is igazán lehet megoldani. Ventilátor és hűtőborda nem igazán passzolna ilyen kütyükbe. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

9 éve, 9 hónapja és 21 napja

Azért ez nem semmi! meglepett smiley Okos dolog!

válasz erre

kpal

9 éve, 9 hónapja és 22 napja

Na a Pc után ezta szegmenst is utoléri ez röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja