PCXBOX360PS3PS VitaWII3DS

Nyáron várható a Hybrid megjelenése

Maniac2012. február 03.XBOX360
936 olvasás3 hozzászólás
Hybrid, nyár, megjelenés, 5th Cell, Xbox Live
A 5th Cell csapata megerősítette, hogy a korábbi terveikkel ellentétben csak valamikor a nyár folyamán tudják leszállítani nekünk Hybrid címre keresztelt lövöldéjüket.
Nyáron várható a Hybrid megjelenése - 1

Nyáron várható a Hybrid megjelenése - 1


Az illetékesek által már 2010-ben bejelentett program egészen a tavalyi GDC expóig csendben készült, akkor azonban alapos változásokat jelentettek be hozzá, illetve szóba került egy 2011-es megjelenési dátum is, amit sajnos nem tudtak tartani a készítők.

A tavaly márciusban megejtett újbóli leleplezéskor megtudtuk, hogy a fejlesztők a legelső bejelentéshez képest teljesen új vizuális dizájnt és alapjaitól átdolgozott harcrendszert készítettek a Hybridhez, amely így egyrészt sokkal izgalmasabb és pergősebb játékmenetet kínál majd, másrészt képes lesz 60 fps-t produkálni 720p alatt.

A játék egy viszonylag alacsonyabb költségvetésből készülő, kizárólag az Xbox Live-on megjelenő lövölde lesz, amit nem érdemes összehasonlítani egy Halo epizóddal, de nyomott ára és érdekes, futurisztikus koncepciója miatt sokaknak fog örömet okozni, méghozzá legfrissebb híreink szerint a nyár folyamán.
Kedvencek közé
3 hozzászóláskövesd rss-ben!

                   

Nem hallottam még eddig róla de kiváncsi lettem mi ez!

#3 • 3 hónapja, 2 hete és 6 napja
Vendég

Várós. Kár hogy csúszik, pedig csak boxos. Mire hivatkoznak...?

#2 • 3 hónapja, 2 hete és 6 napja
Vendég

Érdekes... Az viszont nem hogy csúszik... Ez mindewnnapos

#1 • 3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Kapcsolódó játék

Legfrissebb blogokÍrj blogot most!

Blacklight Retribution - f2p FPSNeurotic • Pár napja hallottam egy ingyenesen játszható fps-ről hát gondoltam kipróbálom. Videók...

Portal 2 update pályaszerkesztővel!Neurotic • Igen, itt van megérkezett! Örülhetünk is és nem is! Végre megérkezett a Portal 2...

Chime - Érdekes puzzle játék 1 Euróért a steam-en!Neurotic • Talán kezeltetnem kéne a steam-es akciókra való rámozdulásaimat, biztos van erre valami...

Fórum

Top fórumok

1
Játék-Folytasd a szót6.805 hozzászólásOfftopic

2
Asszociációs Játék6.141 hozzászólásOfftopic

3
Raiden OffTopic1.645 hozzászólásOfftopic

4
Fülig Jimmy and Marduk's Topic1.479 hozzászólásOfftopic

5
GTA: San Andreas988 hozzászólásHozzászólás cikkekhez

6
Call Of Duty 2 Wh!!!!!!!739 hozzászólásFelhasználói fórumok

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Közösségi oldalak

Szavazás

Szerinted van értelme a játékok HD verzióinak?

  •  Mindenképp, jó őket újrajátszani HD-ben
  •  Játéka válogatja, de általában van értelme
  •  Legtöbb játéknál semmi értelme
  •  Abszolút nincs értelme

Összes szavazat884
Összes hozzászólás15

Chat kikapcs
Cpt_Nihil profiljaNeurotic profiljaRED profiljamarco profiljaTibit profiljafabre profiljarDAVE profiljaProtozoli profiljaStewenwolf profilja