Nyárig biztosan korlátozott lesz a PS4 utánpótlás

2014. március 21.
1.5621
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Nyárig még biztosan korlátozottak lesznek a PlayStation 4 készletek - árulta el a Wall Street Journal kérdésére válaszolva Andrew House, a Sony Computer Entertainment vezérigazgatója.

Andrew House szerint hatalmas az érdeklődés a 2013 novemberében megjelent PlayStation 4 iránt, olyannyira, hogy a japán cégnek még mindig nem sikerült felzárkóznia a felhasználói igényekhez.

Még mindig küszködünk az utánpótlások leszállításával, nyár elején azonban sokat javulhat a helyzet.

A PlayStation 4 valóban népszerű a játékosok körében (főként Európában és Észak-Amerikában), a Sony március eleji jelentéséből kiderül ugyanis, hogy ezidáig több mint hatmillió példányt értékesítettek világszerte a next-gen konzolból.
4 hozzászólás

totyak

10 éve, 10 hónapja és 18 napja

Furcsa dolog ez, hiszen felmerül a kérdés, hogy miért nem emeli a Sony a termelés mennyiségét és akkor meg is lenne oldva a megfelelő készletnagyság. Gondolom kalkuláltak és a befektetett pénz az új gyártósorokra, meg az emberek bére már nem érné meg kellőképp. Csak így sokan azt gondolják, hogy a Sony nincs a helyzet magaslatán.

válasz erre

I3enG

10 éve, 10 hónapja és 19 napja

és eközben sorba jönnek ki a ps4es játékok a pre-order exkluziv tartalmakkal, úgy hogy gépe meg nincs az embernek

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 20 napja

elvonási tünetek lesznek mosolygó smiley mindenki zombi lesz a boltokba röhögő smiley

válasz erre

fantis6

10 éve, 10 hónapja és 20 napja

nem semmi hogy még most is készlethiány van belőle mosolygó smiley tényleg nagyon jól fogy

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja