Nyár elején jönnek a GDDR5X memóriával szerelt NVIDIA kártyák

2016. március 12.
3.6971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az NVIDIA tavaly egy rendkívül sikeres évet zárhatott a grafikus kártyákat illetően, hiszen több szegmensben is tudtak olyan modellt mutatni, mely meghatározóvá vált a felhasználók körében, néhány hónap múlva pedig komoly újdonságok jöhetnek.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis május-június környékén érkeznek meg az első olyan NVIDIA kártyák, melyek GDDR5X memóriával lesznek felszerelve. Ez a szabvány a GDDR5 egy gyorsabb változata, mely az elődhöz képest érdemi előrelépés, de a HBM2 technológiánál nem jobb.

Ez elsőre nem túl biztató, azonban bőségesen elegendő erőt biztosítanak a kijelölt 350-550 dolláros szegmens számára, pláne úgy, hogy a legtöbb modell 8GB GDDR5X memóriát kap majd. Az alsóbb árszegmensben marad a GDDR5, míg a következő Titan kártya egészen biztosan HMB2 memóriával büszkélkedik majd. Ezzel a lépéssel pont a legnépszerűbb szegmensben erősít és újít a vállalat, miközben valamilyen szinten az árakat is lejjebb tornázhatják.
5 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 8 hónapja és 24 napja

Én az árcsökkenésnek csak örülök mert idén szeretnék valami komolyabb gépet összebarkácsolni magamnak. röhögő smiley

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

980Ti leváltójáról jöhetne már info.
Sanszos, hogy abból csak év végére lesz valami.

válasz erre

kpal

8 éve, 8 hónapja és 26 napja

Pascal elég izom lesz . Az olyan emlékezetes lesz mint a G80 anno.

válasz erre

totyak

8 éve, 8 hónapja és 26 napja

Ebből is csak a keverés lesz a boltokban, meg online shopokban is. Amúgy is csomó butaságot írkálnak, ez meg aztán megint olyan lesz, mert az X jelzést figyelmen kívül hagyják majd.

válasz erre

Santonio

8 éve, 8 hónapja és 26 napja

Az új modellek árait kéne alacsonyabbra szorítani, mert így egyre kevesebben veszik őket. Sokan azt sem tudják, mi a memóriák közti különbség.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja