Novemberben érkezik a Sonic Colours

2010. augusztus 09.
1.8851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Talán csak az nem látja, aki nem akarja, hogy sokunk kedvenc kis kék sündisznója, avagy Sonic manapság ismét fénykorát éli.

Bár az utóbbi pár esztendőben kétség kívül minden egyes vele kapcsolatos videojáték hagyott maga után kívánnivalót, a jövőben azért várható a főszereplésével néhány kiváló alkotás. Reményeink szerint éppen ilyen lesz a Sonic Colours is, aminek sikerült már többször is meglepnie minket a múltban, elsősorban talán platformválasztásával, lévén a program csak és kizárólag a Nintendo két masinájára, avagy Wii-re és DS-re készül.

A hétvége folyamán azonban a Sega brigádja úgy gondolta, hogy elérkezett az idő ahhoz, hogy végre bejelentsék, a szélvész süni legújabb kalandjait tartalmazó dobozkák mikor kerülnek a boltok polcaira. Ha hiszitek, ha nem, de az illetékesek hivatalosan megerősítették, hogy a Sonic Colours november 12-én éri el az európai partokat, míg meglepő módon négy nappal később kerül csak a tengerentúli kereskedőkhöz, méghozzá Nintendo DS és Wii konzolokon. Sonic tehát hamarosan visszatér közénk, a fenti időpontban indulhatunk majd a legújabb kalandjait tartalmazó korongokért.
1 hozzászólás

DNS

14 éve, 10 hónapja és 18 napja

Talán azért érkezik a játék négy teljes nappal később Amerikába, mert a címből minden terméken ki kell radírozni egy "u" betűt - az USA-ban ugyanis a "Colours"-t "Colors"-nak írják...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja