Nintendo GameBoy Micro az E3 kiállításon

2005. május 19.
2.9871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az előre beharangozott „Revolution” kódnevű konzol mellett egy meglepetéssel is szolgált a Nintendo a Los Angeles-i E3 kiállításon: az ultrakompakt, hordozható GameBoy Micro-val.

A videojáték-masinák piacát valaha szinte korlátlanul uraló Nintendo-tól igencsak komoly erőfeszítést igényel az, hogy lépést tudjon tartani az egyre erősebb konkurenciával: éppen a napokban mutatta be a Microsoft az Xbox 360-ast, a Sony pedig a PlayStation 3-at, amelyektől komoly sikert remélnek a gyártók.

A Jupiter Research által közölt legfrissebb adatok szerint a Nintendo 14%-os részesedéssel csupán a harmadik a tv-képernyőre csatlakoztatható Game Cube konzollal az amerikai piacon, míg a Sony a PlayStation-nel 43%-ot tudhat magáénak. A hordozható szegmensben egyelőre még őrzi vezető helyét a cég, ám a GameBoy és a DS pozícióit itt is erősen veszélyezteti az előretörő PlayStation Portable.

A Nintendo az alig 10 x 1,8 cm-es (még az iPod Mini zenelejátszónál is kisebb) GameBoy Micro-val elsősorban a hasonló méretű mobiltelefonokhoz szokott fiatal generációt vette célba. A PSP erős konkurenciáját valószínűleg az alacsonyabb árral kívánják majd ellensúlyozni, ám ezzel kapcsolatban egyelőre nem közöltek információt. A készülékbe épített 2”-es LCD kijelzőn állítható a fényerő és a kontraszt is, így ezáltal sikerült kiküszöbölni a korábbi GameBoy modellek hátrányát a kijelző terén. A hordozható játékgép kisebb méretétől eltekintve, a hardver-paraméterek és a rajta játszható játékok tekintetében megegyezik a GameBoy Advance SP-vel. A Nintendo GameBoy Micro ősztől lesz kapható.

Ezzel egy időben az új Revolution konzolról is több további információt hozott nyilvánosságra a Nintendo: így például a készülék 512 MB saját, csatlakoztatható SD kártyával bővíthető memóriával, WiFi kapcsolattal, illetve két darab USB 2.0 porttal is rendelkezik. A konzol emellett egy 12 cm-es optikai lemezeket befogadó meghajtóval is el van látva, és visszafelé kompatibilis a GameCube-on játszható játékokkal. A készülékről közvetlenül hozzáférhető lesz a cég online adatbázisa, ahonnan rengeteg játékot lehet pénzért letölteni, a 20 évvel ezelőttiektől a legújabbakig.

Kapcsolódó linkek:
Nintendo Corporation
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 4 napja

Egy ilyenre még én is beruháznék olcsóért, retro íze van mindenképp.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja