Nintendo DS: új értékesítési rekord

2005. december 27.
1.7011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Nintendo gyártó hordozható játékkonzoljából, a Nintendo DS-ből a tizenhárom hónappal ezelőtti bevezetése óta Japánban több mint ötmillió darab kelt el, és csak a múlt héten 400 000 készülék lelt gazdára - adták hírül a cég szóvivői a tegnapi napon Kiotóban.

Szakértők szerint eddig még nem volt arra példa, hogy ennyi idő alatt több mint ötmillió játékgépet értékesítsenek a forgalmazók. A Sony PlayStation 2-nek 17 hónapra volt szüksége, míg sikerült 5 millió darabot eladni belőle.

Az ugyancsak Nintendo által gyártott Game Boy Advanced is csak 14 hónap alatt tudta elérni ezt az értéket.

"A jövőben is szeretnénk a mostanihoz hasonló eredményeket felmutatni, és ezt úgy akarjuk megvalósítani, hogy termékeinkkel nem csak a game-őrülteket, hanem az olyan átlagos felhasználórétegeket is erőteljesebben megcéloznánk, akik kevés érdeklődést mutatnak a videójátékok iránt" - nyilatkozta Satoru Iwata, a Nintendo elnöke a tegnapi sajtókonferencián. A mostani hagyományos videójátékok mellett az elkövetkezőkben a Nintendo egyre nagyobb hangsúlyt fektet majd a nők, szülők, illetve nyugdíjas célcsoportok megnyerésére.
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja