Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo magyarországi forgalmazója bejelentette, hogy hazánkban is elstartol a Nintendo 3D Fotó Verseny! A nemzetközi verseny során bárki bevetheti a kreatív fotós trükkjeit a Magyar Nintendo 3DS Fotóbajnok címért. A versenyen résztvevő pályaműveket hat dedikált kategóriába - Állatok, Emberek, Helyek, Tárgyak, Növények, és a Kiterjesztett valóság (AR) - lehet majd besorolni. A magyar pályázók fényképeit a Stadlbauer Kft., a Nintendo magyarországi forgalmazója által kiválasztott független zsűri értékeli majd, a legígéretesebb fotóművészek pedig egy-egy Nintendo ajándékcsomagot nyernek.
A feladat egyszerű, a Nintendo 3DS beépített kamerájával kell készíteni egy 3D fotót, majd azt a http://3d-photo-contest.nintendonetwork.net címre feltöltve lehet benevezni. A pályázat 2012. május 8-a és június 17-e között tart.
A Nintendo legutóbbi kutatásai szerint a 3DS tulajok 60 százaléka több mint száz fotót készít egy évben, 13 százalékuk pedig több mint ezret, ami átlagosan napi három képnek felel meg.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaNem rossz nem rossz, csak nincs 3ds-em.🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaAR kategória érdekesen hangzik!😮
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaTöbb ilyen kéne. Jobban menne a pr.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaMármint promora gondolok természetesen.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaHmmmmmm, hát valami tájképpel biztos benevezek.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjaYepp. Benevezek.🙂
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 6 napjanem hagyom ki egy próbát megér
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 5 napjaÉn is indulok. Remélem nyerek!🙂