Nintendo NX: szolid szoftveres indulás várható veszteségek nélkül

2016. május 03.
4.0071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Érdekes részleteket hozott nyilvánosságra Tatsumi Kimishima, a Nintendo jelenlegi elnöke a cég következő konzoljának indulásával kapcsolatban, amihez a japánok egy igencsak szolid szoftveres indulást terveznek.

Habár ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek erős kezdőcímek, de korántsem annyi, mint azt megszokhattuk, ellenben nem csak ez lesz az egyetlen meglepetés a jövő márciusban érkező Nintendo NX kapcsán.

A Sony és a Microsoft sőt a Wii U esetén még a japánok is bevállalták korábban, hogy a siker és az alacsony ár érdekében az első hónapokban és években veszteséggel árulják megjelenő konzoljaikat, és a kieső értéket szoftveres fronton hozzák be. A Nintendo az NX esetében azonban nem így jár majd el - a Wii U kivételével egyetlen más konzoljával sem vállalta fel egyébként -, így már a kezdetektől úgy kalkulálják ki a masina árát, hogy azzal hardveresen se legyen veszteségük.
5 hozzászólás

totyak

8 éve, 7 hónapja és 24 napja

Egyszerűen nem hiszem el, hogy veszteségesen kezdi a legtöbb konzol az életútját, akárki akármit mond. Hülyék lennének valamit 50Ft-ért adni, ha 60Ft-ért gyártják le. Sehol máshol, semmilyen terméknél nem lehet ezt a marhaságot olvasni, pedig minden termék egyszer új a piacon. Mások hogy csinálják, hogy olyan áron kezdik árulni, amivel nyereséget termelnek? Ha meg annyira balfäszok a Sony-nál, Micro-nál, meg a Nintendo-nál, akkor meg is érdemlik.

válasz erre

kpal

8 éve, 7 hónapja és 24 napja

Már csak egy lökés kell a szakadékhoz.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 7 hónapja és 24 napja

Ebbe nagyon bele fognak bukni... ha az elején nem veszik a gépet nem fognak rá fejleszteni és megint elmegy mellettük az ipar.

válasz erre

muki

8 éve, 7 hónapja és 25 napja

Ez a döntés komoly hiba. Nekik épp hogy el kéne adni mindenáron a terméküket, hogy egyáltalán elkezdjenek rá fejleszteni...

válasz erre

Gólem

8 éve, 7 hónapja és 25 napja

Ennek ezzel akkor meszeltek is. Nem normálisak.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja