News.zip - a 2014. 7. hét legfontosabb hírei

2014. február 16.
2.4181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A héten már látszott, hogy közeleg a tavasz, vele együtt pedig számos olyan játék jelenik hamarosan meg, melyeket már nagyon várt a játékosok közössége, mi pedig azt reméljük, hogy a héten már vártátok a vasárnap délután két órát, hogy el tudjátok olvasni összefoglalónkat.

Heti összefoglalónk során sokszor szoktunk hamarosan érkező alkotásokat megemlíteni, hiszen ami közeledőben van, arról viszonylag sok információ derül ki közeledtének alkalmával. A héten is lesz szó ilyen alkotásokról, valamint a szokásos konzolháború aktuális hírei sem maradnak el, hiszen egyre több játékost érintenek a konzolos témák. Persze a PC-s ipart sem kell temetni, a héten ráadásul néhány hardveres érdekességet is összegyűjtünk itt nektek, hiszen ne feledjük el azt, hogy nekik köszönhetjük azt az élménysorozatot, amit magunk előtt a monitoron látunk.

Mielőtt azonban a számítógépes körökbe lépnénk, lessük meg, hogy mi is a helyzet a konzolok országában. Azt ugyebár mindenki tudja, hogy egy ideje nagy küzdelemben van a japán Sony és az amerikai Microsoft, egészen pontosan a két vállalat next-gen konzoljai, a PlayStation 4 és az Xbox One. Az ezzel kapcsolatban oldalunkon megjelent hírekből is kiderült, hogy egyelőre a japánok megoldása jött be jobban a játékosoknak, de még semmi sincs veszve. A Sony vezetését erősítette meg az NPD közleménye, melyből az arányokra is következtethetünk, hiszen nagyjából kétszer annyi új PlayStation fogyott, mint Xbox One. A Nippon Ichi is bizonyára felfigyelt a konzol népszerűségére, hiszen hamarosan ők is beállnak a sorba.

Persze maguk a masinák szolgáltatják a fő szenzációt, azonban nem szabad megfeledkezni a játékok hadáról és a szoftveres oldalról sem, hiszen egy ideje sokan úgy tartják, hogy ebben van a jövő. Mindkét gyártó nagyon jól tudja ezt, hiszen mindkettőjüknek megvan a maguk szolgáltatása, melyek igyekeznek a játékosok kedvébe járni. Ezen a hétvégén sincs ez másképp, hiszen az Xbox Live például ingyenesen érhető el korlátozott ideig, míg a PS Store vonzó ajánlatokkal várja a felhasználókat. A szolgáltatás és marketing mellett a teljesítmény a harmadik nagyon fontos szempont ezen készülékek kapcsán. Az új Xbox konzolt sokan kritizálták gyengesége miatt (vetélytársához viszonyítva), a héten pedig ismét reagált a vádakra a Microsoft. Ennek kapcsán Mike Ybarra, az Xbox Studios menedzsere védte meg a konzolt, hiszen szerinte nem a felbontás határozza meg a játékélményt. Ebben persze van valami, de azért 2014-ben talán már illene 1080p-s konzolokat összerakni, sőt ha már innovatívak akarnának lenni, akkor 2K vagy 4K, de úgy látszik majd mire PC-n már elterjedtebb lesz elérhetővé válik 4 év múlva konzolokra is.

News.zip - a 2014. 7. hét legfontosabb hírei - 2. kép

Ennyi lett volna a konzolok világában való kirándulás, most a játékok veszik át a főszerepet. Hogy egy kis párhuzamot tartsunk, két olyan játékkal kezdenénk, amelyek harca hasonlít az említett konzolokéra. Ez nem lenne más, mint a Battlefield és a Call of Duty sorozat küzdelme, mely nem is olyan régen új részekben teljesedett ki. Ezekkel kapcsolatban persze érkeznek a kiegészítők is, melyek az új divat szerint arra hivatottak, hogy még több pénzt elkérhessenek egy felhasználótól ugyan azon játék kapcsán. A Battlefield 4 kapcsán jó hír érkezett a felhasználók számára, hiszen datálták a Battlefield 4: Second Assault DLC-t, egészen pontosan a PC-re, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re és Xbox 360-ra megalkotott változatát, hiszen az Xbox One-ra már november óta elérhető a csomag. A Call of Duty fanoknak sem kell szomorkodniuk, hiszen az Activision nemrégiben egy halom friss DLC-t jelentett be a Call of Duty: Ghosts-hoz, amelyek első ízben kizárólag a Microsoft konzoljaira érkezhetnek meg. Ezzel kapcsolatban igen bőséges, képekkel tarkított információkkal szolgáltunk nektek a héten.

Persze akad olyan játékos is, aki a sebesség iránti vágyakozását éli ki legszívesebben a játékra alkalmas eszközök segítségével. Nekik ugye ott van a népszerű Need for Speed sorozat, konzolokon meg megvan mindkét félnek a maga remek autós játéka, azonban még így sem tűnik telítettnek a piac. Így gondolták a Slightly Mad Studios-nál is, hiszen már javában készül a Project Cars, melynek megérkezett az az első hivatalos trailerje. Az igencsak kívánatos alkotás valamikor 2014-ben jelenik meg, ha minden a tervek szerint halad.

News.zip - a 2014. 7. hét legfontosabb hírei - 3. kép

A friss információ és megerősítés érkezett a héten egy igazán különleges alkotás kapcsán, mely sokak számára jelenthet agyatlan kikapcsolódást, amire a mai munkakörnyezeteket elnézve sokaknak lehet szüksége. Az alkotás különlegessége a főhős személyében keresendő, hiszen igen különleges teremtmény bőrébe bújhatunk a Coffe Stain fejlesztőcsapatának hála. Nem húznánk tovább az idegeiteket, szimplán csak tekintsétek meg a Goat Simulator kapcsán érkezett fejleményeket. Az internetes világot ismerve bizonyára a mostani felkapottság fölé is emelkedik majd ez a szint a játékkal kapcsolatos információk terjedésével és ha nem is teszt formájában, de bizonyára találkozhattok majd oldalunkon is a különleges játékkal.

Kedvelt kecskénkkel szemben a Thief igazi múlttal rendelkezik, a rajongók pedig már nagyon várják az új játékot. Erre már nem kell sokat várni, hiszen február 28-án érkezik az alkotás, ám addig is újabb és újabb kedvcsinálók érkeznek vele kapcsolatban. A héten az új Stories from The City előzetesnek örülhettek a rajongók, akik már bizonyára alig bírják kivárni a hátralévő 12 napot. Az Evolve néven érkező alkotást is bizonyára hasonlóan sokan várják, nekik is kedveskedtek a fejlesztők a héten, hiszen megérkezett az első játékmenet felvétel, melyhez néhány szép képet is csatoltak a fejlesztők.

A hardveres részleg kicsit elhanyagoltnak érezheti magát, ám mostantól megígérjük, hogy ismét összegyűjtjük nektek a hét legérdekesebb hardveres híreit. Ezen a héten két grafikus kártyára hívnánk fel a figyelmetek, melyek egymás riválisaként érkeznek egy kis piaci rést betömő céllal. Az AMD oldaláról az ASUS által már be is jelentett Radeon R7 265, míg a zöldektől a friss képeken megjelenő GeForce GTX 750 érkezik.

News.zip - a 2014. 7. hét legfontosabb hírei - 4. kép

Hardveres témánkhoz szorosan kapcsolódnak hivatalos blogjaink, melyek a héten sem maradhattak el. Elsőként egy remek Cooler Master ajánlatról számolnánk be nektek, melynek keretében bárki hozzájuthat a limitált kiadású MECH billentyűzetekhez. Aki teheti, ha másért nem is, befektetés céljából válasszon magának egyet a különleges darabokból. Másik neves gyártónk, az MSI is jelentkezett friss bloggal a héten, melyben egy remek AMD-s alaplapot mutattak be nektek. Akik AMD procit használnak, vagy terveznek használni és igénylik a modern megoldásokat, de nem szeretnének az aktuális csúcsmodellre sokat költeni, azok jól járhatnak az ajánlott deszkával.

Végezetül pedig a hét blogja díj kerül kiosztásra, melynek körítéseként néhány blogot ajánlunk nektek. Elsőként egy régi ismerős nagyon tanulságos irományára hívnánk fel a figyelmetek, melynek főszereplője egy PlayStation 3. A remek címadás és a PlayStation 3 megemlítése bizonyára sokak figyelmét felhívja majd richie8 A remény hal meg utoljára néven érkezett blogjára. Skywaker99 egy mostanság igen népszerű alkotással kapcsolatban alkotott blogot, melynek köszönhetően mindenki kifejtheti véleményét a Flappy Bird-el kapcsolatban.

News.zip - a 2014. 7. hét legfontosabb hírei - 5. kép

A hét blogja pedig egy igen különleges és lassan egyre inkább elképzelhető forgatókönyvvel foglalkozik. Az iromány szerzője, egyben a hét blogja díjat elnyerő tagunk 5t3v3nk3, a nyertes blog pedig a Hogyan éld túl a zombi apokalipszist. (fél-komoly írás) nevet viseli.
6 hozzászólás

NomarCube

11 éve, 12 napja

Sok minden alakul már, csak még a legtöbb távolinak tűnik.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 14 napja

Nem volt egy rossz hét hírek szempontjából. De egyre jobbak lesznek ahogy jön a tavasz, rengeteg új játékkal!mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 15 napja

Gratulálok 5t3v3nk3 fórumtársnak a hét blogjához.

válasz erre

Vendég

11 éve, 15 napja

Őrült hírek is voltak az biztos!mosolygó smiley

válasz erre

csirkee

11 éve, 15 napja

Én a héten a Thief-ről megjelent vidiket szerettem a legjobban! Már várom nagyon a megjelenést! mosolygó smiley

Grat a blogolóknak! Lassan nekem is kellene már írni egyet, csak kellene egy kis idő röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 15 napja

Elég jó hét volt, élen a kecskeszimulátorral. Mee-e-steri! Stevenkének pedig grat! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja