News.zip - a 2014. 49. hét legfontosabb hírei

2014. december 07.
2.4381
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Egy héttel ezelőtt ilyenkor még sokan a SYMA Rendezvényközpont valamelyik csarnokában nézelődtetek, de természetesen nem maradt el az aktuális összefoglalónk sem, melyben számos érdekes hírt hoztunk el nektek.

Ma is ezt a célt tűztük ki, így reméljük élvezettel olvassátok majd az elmúlt hét nap bejelentéseiből, híreiből és érdekességeiből összeollózott irományunkat, mely végén természetesen a blogok mezőnyét is megnézzük, illetve a legjobbnak ítélt irományt jó szokásunkhoz híven díjazni is fogjuk.

A játékosok társadalma ezen a héten sem maradt komoly rendezvény nélkül, hiszen Las Vegas-ban megrendezésre került a The Game Awards 2014, mely számos fontos és érdekes bejelentést hozott magával. Azt meg merjük kockáztatni (ha már Las Vegas, akkor kockázunk), hogy a rendezvény magyar látogatóinak száma kevesebb, mint a múltheti PlayIT közönsége, de a Game Channel stábja folyamatosan közvetít nektek, így a hírek hamar eljutnak hozzátok. Tudunk is miből szemezgetni az összefoglalónkhoz, elsőként pedig a legfontosabbal, a rendezvény győzteseivel kezdenénk. A listán sok ismerős nevet találhattok majd, többek között azt a The Witcher 3: Wild Hunt-ot, mely a legjobban várt játék díját kapta meg. Az alkotással kapcsolatban ráadásul azt is megtudtuk, hogy Nem Geralt lesz az egyetlen játszható karakter, ami tovább színesíti majd a játékot.

A Destiny is díjjal távozhatot, a rajongók pedig már bizonyára nagyon várják a két nap múlva megjelenő The Dark Below DLC-t, mely megkapta az ilyenkor szokásos launch trailerjét. Az Evolve ugyan még nem jelent meg, de a béták során sok rajongót szerzett már magának, így bizonyára sokan örültetek a kérdéses mű történetét bemutató mozgóképnek. Hihetetlenül nagy sztori azért nincs, de a lényeg a játékmenetben és a szórakozásban rejtőzik majd. Azt tudjuk, hogy kampánymód is lesz majd, a benne található játékmódokat pedig szintén a héten ismerhettétek meg.

News.zip - a 2014. 49. hét legfontosabb hírei - 2. kép

Elhangzott már ma a launch trailer fogalma, melyet a The Crew kapcsán megint elővennénk, hiszen a héten megjelent a Ubisoft autós alkotása, mely kapcsán emlékezhettek, hogy az AC hibái után hogyan fogadkoztak a hibamentességet illetően. Szintén december 2-án született meg a Telltale Games műhelyében készülő Game of Thrones, így újabb launch trailert tukmálnánk most rátok. A sorozat rajongói bizonyára adnak majd egy esélyt a híres fejlesztőcsapatnak, a mozgókép alapján pedig még azokat is megfűzhetik, akik nem nézik a világhírű sorozatot. Az I Am Bread címre keresztelt kenyérszimulátornak már egy kicsit nehezebb dolga lesz a vásárlók elcsábításával, de őrült világunkban akár fogadhatunk is arra, hogy a várakozásokat felülműló számokról adhatunk majd hírt.

A versenyzés is felbukkant már mai összefoglalónkban, motorokról azonban még nem volt szó. A kettő kapcsolatát pedig a Namco Bandai kiadásában érkező Ride szolgáltatja, melyet a Milestone csapata fejleszt. Igazi multiplatformos szimulátorról van szó, így érdemes megnézni a hírhez tartozó mozgóképet is. A Capcom is hasonlóan nagy névnek számít a piacon, így tőlük is egy nagy név gondozását várjuk el. Ez meg is történt, hiszen a PC-PS4 párosra érkezik majd a Street FIghter V. A Sony konzolját említve pedig nem maradhat el a különleges PS4 Anniversary Edition sem, mely a PlayStation 20 éves évfordulójának állít emléket. A különleges kiadás az első PS konzol szürkés színét kapta meg, mely őszintén szólva jól is áll neki.

News.zip - a 2014. 49. hét legfontosabb hírei - 3. kép

Hideo Kojima-val nem megyünk túl messze a keleti szekciótól, hiszen a Kojima Productions (mi más) képviseletében nemrég bemutatta a Metal Gear Online-t, mely egész érdekes multiplayer alkotásnak tűnik. A többjátékos opciót említve felhívnánk a figyelmetek a Battlefield Hardline többjátékos módját bemutató mozgóképre, mely közel 9 perc akciót kínál. A játékstílus eltér a széria korábbi tagjaitól, de talán pont ezért is kelti fel sokak figyelmét. Figyelemfelkeltőnek az Assassin's Creed: Victory név sem rossz, hiszen a következő Assassin's Creed játékról van szó, mely állítólag Londonban játszódik majd és már jövőre a boltok polcain lesz. Innen üzennénk az illetékeseknek, hogy talán egy kicsit korai a dátum. Mi nem haragudnánk, ha 2016 vagy 2017 őszére módosítanák, hiszen így lehet, hogy sikerülne elkerülni az aktuális részt borzalmasan lehúzó bugtengert.

A hibamentességet nézve valószínűleg nagyon jól áll a Command & Conquer készítőinek új játéka, a Grey Goo, hiszen a játék korai stabilitása miatt korábban ki tudják adni az új RTS-t, mely a játék vezető producere, Ted Morris szerint a hagyományos RTS elemeit szeretnék visszahozni. A január második felében érkező alkotásra már nem kell sokat várni, a hírhez csatolt videóban pedig néhány képkocka erejéig felbukkan maga a játék is, mely már a fejlesztőcsapat múltja miatt is megér egy próbát. A Total War: Attila is mindenképpen ajánlott játéknak számít, hiszen a februárban érkező játékban a Római Birodalom bukásában működhetünk közre. Kedvcsinálónak érkezett is egy új mozgókép, mely hozza a Total War szériától megszokott hangulatot és minőséget.

News.zip - a 2014. 49. hét legfontosabb hírei - 4. kép

A Borderlands: The Pre-Sequel sajnos nem tudta teljes mértékben átadni az elődök hangulatát, de a 9 nap múlva megjelenő DLC legalább jó néhány extra tartalmat csatol majd a játékhoz. A Batman Arkham Knight-ban a Batmobil számíthat ilyen extra tartalomnak, mely ráadásul a Rocksteady szerint is olyan fontos, hogy megérdemel egy saját trailert. A közel két percig tartó akció minket meggyőzött, így alig várjuk, hogy beleülhessünk a denevérember járgányába. A járgányokat említve nem mehetünk el a Star Citizen sikere mellett sem, hiszen már több mint 66 millió dollár gyűlt össze a játékra, mely hatalmas összeg egy kiadó nélküli címtől. Reméljük még több támogatást szereznek még a fejlesztők és egy remek játékot tesznek majd le az asztalra. Legvégül pedig egy háttérben megúzódó, ám rendkívül fontos dolgot említenénk meg, mely nem lenne más, mint az Eidos Montreal új grafikus motorja, amit Dawn Engine-nek hívnak és olyan alkotások számára nyújt majd biztos alapot, mint például a Deus Ex: Universe .

Az elmúlt hétvégén zajlott a PlayIT, így nem túl meglepő, hogy sokan kedveskedtek nekünk élménybeszámolóval. Többek között Erkxt-HuN is megosztotta veletek élményeit és képeit, de hozzá hasonlóan C64 fun és 5t3v3nk3 is. Zolika1994 inkább az előkészületekbe avatott be titeket, így akik nem tudtak elmenni a rendezvényre, azok a héten megjelent blogokból valamennyit remélhetőleg visszakaptak. PlayIT mentes blogot írt nektek adambalonyi, aki a TDK dolgozatát osztotta meg velünk. Igen komoly és hosszú iromány lett, a téma iránt érdeklődőknek pedig hasznos is lehet.

News.zip - a 2014. 49. hét legfontosabb hírei - 5. kép

A hét blogja díjat pedig egy új blogolónk kapta, aki nem más, mint LinkedHornet. Első blogját ugyanis nagyon ügyesen írta meg nektek és összességében egy jó játékot ajánlott a Star Wars Commander személyében.
4 hozzászólás

Yanez

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Nagyon rég volt már ilyen pompás hetünk! Én speciel elégedett vagyok, mert kaptunk egy rakás friss gameplay videót, köztük végre az Uncharted 4-ét is. Bejelentették a God of War következő részét! Az EA-től 3 remek játékot kaptak a PS-esek, és még az is kiderült, hogy cserélhető a PS4 előlapja.

válasz erre

Tommy

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Ritka beteg játék lehet ez a kenyérszimulátor amúgy!röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

A HB-hez gratulálok!mosolygó smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

Gratulálok LinkedHornet-nek.
A hónap híre pedig egyértelműen a kenyérszimulátor. Alig vártam, hogy végre benutellázhassam magam röhögő smiley

válasz erre

Merkuri16

10 éve, 1 hónapja és 11 napja

I AM BREAD! röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja