News.zip - a 2013. 37. hét legfontosabb hírei

2013. szeptember 15.
2.7781
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Ez a hét nem csak az időjárás tekintetében változatos, hanem a hírek terén is kaptunk képeket, videókat, pletykákat és megerősített információkat is, így ismét van mivel megtölteni ezt a remek rovatot.

Utálom magamat ismételni, de néha muszáj. A GTA V és Battlefield 4 szinte már oszlopos kettőse hétvégi összefoglalónknak, de mi nem bánjuk, hiszen minden héten érdekes hírek derülnek ki hamarosan megjelenő párosról, melyek biztosan nem csak a szerkesztőséget érdekelik. Lesz itt még szó természetesen a közelgő konzolokról és játékaikról, valamint jó néhány hardveres hírt is ki szeretnék majd itt emelni nektek.

Azonnal le is tudnám a két állandó résztvevőnkről érkezett heti híreket, hiszen egyrészt talán őket övezi a legnagyobb figyelem, másrészt ismét érdekes és hasznos információk szivárogtak ki róluk.

Tehát GTA V. Most már tényleg csak pár napot kell aludniuk a mázlista konzolosoknak, de az előrendelési és marketing folyamatok már jóval korábban megkezdődtek, melynek Amerikában része a poszterezés is, így jó néhány utca díszeleg a játék különböző karaktereivel. Megtudtuk azt is, hogy hozzávetőlegesen mennyi munkájába és tőkéjébe került a fejlesztőknek és kiadónak a sokak által nagyon várt játék megalkotása. A témát feszegető hírünkből kiderült, hogy két és félszer annyit költöttek, mint a sorozat korábbi tagjára, valamint azt is megtudtuk, hogy milyen ügynökökkel járták az utcákat a történetírók, csak azért, hogy élethűbb szituációkat és hosszú játékmenetet varázsoljanak a vásárlók szeme elé.

Videók is érkeztek a játékról, a fejlesztők, azonban valószínűleg csak ebben a hírünkben közzétett változatnak örülnek, hiszen az idő előtt kiszivárgott felvételek nem igazán segítenek a játékmenet titkainak megőrzésében. Az Online mód is hallatott magáról, mégpedig rengeteg információval, melyeket mindenki tekintsen meg, hogy kellően fel tudjon készülni az online csatározásra.

News.zip - a 2013. 37. hét legfontosabb hírei - 2. kép

A Battlefield 4 megjelenése még kicsit távolabb van, így az ő csokruk kisebb helyet foglal összefoglalónkban, ám nagyon hasznos információkat tudtunk meg most is. A PC-s felhasználók végre megtudhatták, hogy minimum mekkora teljesítmény szükségeltetik majd a játék futtatásához, valamint kiderült természetesen a fejlesztők által ajánlott összetétel listája is. A kettő között szembetűnő a különbség. Akik a nyílt béta verzióval is játszani szeretnének, azok néhány héten belül szerezzék be a szükséges hardvereket, hiszen október elsején indul a nyílt tesztelés. A részvételhez nélkülözhetetlen feltételeket megtaláljátok írásunkban.

News.zip - a 2013. 37. hét legfontosabb hírei - 3. kép

Nem csak a fentebb taglalt játékok esetében, hanem minden másik produktumnál is fontos a jogi tisztaság. Valaminek a megvásárlásával tulajdonképpen honoráljuk a fejlesztők munkáját, és azt, hogy remek perceket, órákat szereztek számunkra, ami a mai világban nagyon nagy fegyvertény. A No Warez! pontosan ezért harcol. Megújult weboldalukon bővebb információkat kaptok a mozgalom működéséről és ti is csatlakozhattok. A rövid sajtóközleményt és bővebb tájékoztatásunkat itt találjátok meg.

A Ubisoft legnagyobb dobása lehet idén a Watch Dogs, melyből számos kiadás érkezik. Ezen a héten a legdrágább, DedSec Edition névre hallgató kiadással ismerkedhettünk meg alaposabban. Egy videó keretein belül tekinthetjük meg, hogy milyen kézzel fogható extrákhoz és letölthető tartalmakhoz jutnak majd hozzá, a bizonyára igen drágán érkező kiadás tulajdonosai. Aki a kezdetektől kíséri a játék munkálatait és teljes mértékben elhivatott, jól járhat egy ilyen csomaggal.

A Battlefield mellett a Call of Duty sorozat legújabb tagjának is minden héten halljuk a nevét. Most a single player mód történéseiből kaptunk egy rövid kis trailert. A Kinect kapcsán is érkezett véleményezés a cégtől, hiszen Mark Rubin, az Infinity Ward igazgatója az Official Xbox Magazine-nak adott interjújában elárulta, hogy szerinte a Microsoft Xbox One eszközében sok potenciál van, melyet igyekeznek majd kihasználni.

A Playstation 4 megjelenése sincs már olyan messze, persze csak a kiválasztott országok számára, melyek között, mint tudjuk nem szerepel kicsi országunk, de még a Sony őshazája, Japán sem. A héten viszont kiderült mikor játszhatnak az új konzollal például a tokiói gyerekek. Itt lassan már tavaszodik, mikor megkapják majd az első szállítmányokat, egészen pontosan február 22-én debütál majd az új konzol.

News.zip - a 2013. 37. hét legfontosabb hírei - 4. kép

Maradjunk kicsit a Sony háza táján, de tekintsünk el a játékok világától, ugyanis a márka nagyon sok piacon képviselteti magát. A fejhallgatók piaca is ilyen, ahol elismert tagnak számít. A zenehallgatás és egyszerűség híveinek is készültek az új sokoldalú Sony fejhallgatók, melyek egyszerre mp3 lejátszók, fejhallgatók és ha kívánjuk, akkor hangszóróként is bevethetjük őket. A sajtókonferencián érkezett még egy gameplay videó is az exkluzív címnek számító Deep Down-ról, melyet a Capcom készít.

Néha előfordul, hogy filmből lesz játék és az is, hogy játékból lesz film. A héten mindkét eshetőségre kaptunk példát, hiszen előkerült néhány kép a Need for Speed film munkálataiból, valamint az is kiderült, hogy az új Riddick-játék is érkezőben van, de még sokat kell rá várni. A filmek és játékok rajongóinak mindenesetre érdekes páros lesz ez a két produkció.

A Mass Effect harmadik része nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ám néhány BioWare alkalmazott a Twitteren számolt be a fejlesztés alatt álló új Mass Effect projektről, mely azt erősíti meg, hogy a nem várt eredmények egyáltalán nem tántorították el őket egy újabb játék megalkotásától. A sorozat számos rajongóval bír, így nekik nagyon jó napjuk lesz a hír olvasását követően. A játékot egyébként a BioWare Montreal fejleszti, az egyetlen rossz hír, hogy még viszonylag sokáig dolgoznak majd a jó úton haladó projekten.

News.zip - a 2013. 37. hét legfontosabb hírei - 5. kép

Összefoglalásunkat mi mással is zárnánk, mint a hét blogja díj kiosztásával, valamint további remek írások megemlítésével. A héten nagyon sok olyan blogot írtatok, melyek tartalmasak, és jól összerakottak. Személy szerint én nagyon szeretem azokat a témákat, melyek kissé megpróbálnak eltérni az oldal profiljától, hiszen valljuk be: mást is látnunk kell a világból, nem csak a játékokat.

Yanez több blogot is írt nekünk a héten, a Mosolygós Szombat 2 - Dr. Yanez mindenkit mosolygásra ösztökél, ám érkezett tőle egy érdekes témát feszegető bejegyzés is, mely az irányításban segédkező eszközökről szól. Szintén érdekes témát feszeget PaulMarloW Új hullám a múltból: New Retro Wave név alatt érkező bejegyzése, valamint Benny Ray Apple iPhone beszámolója is, amiben a bejelentés után szinte azonnal értesülhettünk az újdonságokról. De azt is megtudhattuk a lassan regénykiadáshoz is elegendő írással rendelkező 5t3v3nk3-től (mindenkinek csak Steve), hogyan kell pálcikával enni.

Az utolsó pillanatban futott be egy olyan bejegyzés rDAVE-től, ami sokak számára nagyon hasznos lehet, főleg mióta tudjuk, hogy a 8.1-es Windows is megmarad konyha szinten (csempe). Az óriási hajrával nálunk meg is nyerte a versenyt, nagyon részletes és tényleg sokak számára hasznos leírással szolgált, és abban is biztosak vagyunk, hogy aki érdeklődést mutat a témában, segítséget kaphat tőle. Tehát a hét blogja nem más, mint: Linux (Fedora 19) telepítése Windows mellé.

Zárszó a "hét blogja" címhez Marco-tól
Többen ötleteltek azon, miként lehetne ezt a címet kiosztani. Pár szóban szeretném a kérdést rövidre zárni.

A hét blogja nem kizárólag az alapján dől el, hogy melyik blogot hányan olvasták, mennyire volt érdekes vagy hogy hány hozzászólás érkezett... A hét blogja egy szerkesztőségi döntés, részrehajlás nélkül. Nem számít, ki mennyi ideje tag és az sem, hogy miről írta az adott bejegyzést. Van egy pontozási rendszerünk - a szerkesztőség tagjai közül mindenkinek más-más - és ez alapján hozzuk meg a végleges döntést. A szavazatok összeszámolása után hirdetünk hét blogja díjat.

Nem fogjuk elmondani, ki mi alapján dönt úgy ahogy, mert nem a 30 kreditért kell írni, hanem azért mert a blogolás alapvetően jó dolog és mert egy közösségben mindenki szereti hallatni a hangját. Mindent, mindenről (nyilván vannak tabu témák, de ezek elkerülését úgyis mindenki betartja) leírhattok, amit szeretnétek. Ha valamire relatíve kevés reakció érkezik, az nem azért van, mert nem érdekes az írás, sokkal inkább azért mert vagy nem érti mindenki a témát, vagy egyszerűen nem kavar vitát, nem generál eszmecserét.

Ez egyáltalán nem baj, egy három hozzászólásos blog is lehet hét blogja, nem ezen múlik.

Maga a tény hogy kiemelünk egy-egy blogot (sőt az utóbbi időben négyet-ötöt is - nézzetek csak feljebb) egy plusz, egy köszönet részünkről, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy nálunk írtok.

Végezetül: Ha valaki nem akarja hogy a hét blogja díjra esélyes legyen, az írja bele a blog végére, hogy "nem akarok hét bloga díjat". Nem biztos hogy figyelembe vesszük, de az esély megvan.
10 hozzászólás

totyak

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Visszamenőleg is drakula rDAVE-nek és éljen a GTA V röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

TheLondon írta:
A jövőhét nagy hét lesz!Már csak 2 nap!
Te sem fogsz aludni ha megjön a játék mi?röhögő smiley

válasz erre

TheLondon

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

A jövőhét nagy hét lesz!Már csak 2 nap!

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Gratula az összes blogírónak, nagyon kitettetek magatokért a héten! mosolygó smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

A következő hét lesz az egyik legjobb idén, GTA! rDAVE, neked pedig nagyon nagy GRATULA!

válasz erre

csirkee

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Grat hozzá Dave mosolygó smiley juj jó kis hét volt és jövőhéten végre gta v

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

jo volt ezt olvasni, vegre egy cikk amiben nem csak gta5 vanröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Köszönöm GC csapat, Ravor és Androgeek!
Egyébként pont 8.1 mellé került, az első képen jobb alsó sarokban írja is. röhögő smiley Most már el lehet nevezni a csempéket. röhögő smiley

válasz erre

Androgeek

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Az a Sony füles elképesztően tetszik. Szép összefoglaló. A hét bloggereknek pedig Gratulálok. Respect.

válasz erre

Ravor

11 éve, 5 hónapja és 11 napja

Remek hét volt remek hírekkel röhögő smiley A hét blogjához pedig gratulálok rDAVE-nek! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja