News.zip - a 2013. 32. hét legfontosabb hírei

2013. augusztus 11.
2.2921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A nyári hőség után a hét végére megérkezett a lehűlés, de oldalunk ismét töretlen lendülettel szállította nektek a jobbnál jobb híreket, ebből szemezgetünk most.

A hét első napján rögtön olyan dolgot kaptunk, amitől tátva maradt a szánk. Megérkezett ugyanis a sokak által várt Battlefield 4 gameplay videója, ami lenyűgöző grafikáról és fizikáról árulkodik. Persze számolnunk kell azzal, hogy ha ilyen látványt akarunk, akkor számítógépen kell játszanunk a játékkal, mégpedig egy nagyon erős vason.

A hét második napján sokak kedvenc zombis játéka hallatott ismét magáról. A Left 4 Dead széria első és második része is hatalmas sikert aratott a felhasználók körében, így már régóta sejteni lehetett, hogy érkezni fog a folytatás. A hírmorzsák már egy ideje szállingóznak is a következő epizód megjelenéséről, ám a héten nagyon komoly megerősítés érkezett. Ez a megerősítést maga a Steam könyvelte el nekünk azzal, hogy ha ugyan rövid ideig, de felkerült a Steam játékok közé a Left 4 Dead 3.

Nagy teljesítmény párosult a nagyszerű játékosokkal.

Nagy teljesítmény párosult a nagyszerű játékosokkal.


Szerdán számos érdekes hardverhír látott napvilágot, én mégis inkább egy különlegesebb hardver párost ajánlok most figyelmetekbe, két okból is. Az első a játékokkal való szoros összefüggése a hírnek. Manapság már rengeteg kisebb-nagyobb versenyt rendeznek, ahol a legjobb játékosok mérhetik össze tudásukat. Ilyen eSportolókat takar a Na'Vi csapata is, akik jelenleg a legsikeresebb klubok közé tartoznak. A második ok a hardver mivolta. Ugyanis SSD-ről és memóriákról beszélünk, melyek fejlődése egyre jobban meghatározza számítógépünk gyorsaságát. Ha kombináljuk az előző két mondatot és hozzáadjuk az egyik legnagyobb memória, valamint SSD gyártót, a Kingstont, akkor meg is kapjuk a megfejtést: Bemutatkozott a Kingston Na'Vi edition SSD és memória

Csak el ne kapjon a Jeti a nagy szabadságunk közepette.

Csak el ne kapjon a Jeti a nagy szabadságunk közepette.


A hét második fele most is izgalmas dolgokat tartogatott számunkra. A nagy stúdiók helyett azonban nézzük meg mi a helyzet az úgynevezett indie fejlesztők havas táján. Nem elírás, jól látjátok hogy havas tájakra utazunk a következő pár sorban. Eddig én nem rajongtam a havas játékokért, főként a kötöttségük miatt. Azonban a Poppermost Productions tündöklő reménysugárként bukkant fel a héten. A srácok egy olyan játékon dolgoznak, amiben számos télisportot kipróbálhatunk és a kötöttségek is megszűnni látszanak. Ráadásul a grafikai motor is igen impozáns névvel lesz társítva. Eddig egy olyan projektet ismerhettünk meg a hírek alapján, amire érdemes odafigyelni a továbbiakban. A közelgő gamescom-on pedig bővebb információkat is kaphatunk majd a CryEngine 3 motorra építő Snow-ról.

A hét utolsó munkanapjára egy kis örömfoci jutott nekünk. A legnépszerűbb futballszimulátor sorozat minden évben megörvendezteti rajongóit újabb részekkel, melyekért komoly összeget kell a boltoknál hagynunk. Az EA Sports csapata gondolt egyet és úgy kívánják kiszélesíteni a rajongói tábort, hogy egy ingyenes verziót bocsátanak a szegényebb térségek focistáinak rendelkezésére. A Fifa World néven érkező alkotás a hírek szerint csak a brazil és orosz térség lakóinak számára lesz elérhető, de várjuk ki a végét, mert számos másik térségben is szívesen fogadnának egy ilyen ajánlatot. Az ingyenes Fifa játék érkezése novemberben várható.

Meddig püföli tovább a Sony az Xbox One-t ?

Meddig püföli tovább a Sony az Xbox One-t ?


Hétvégére megjött a lehűlés és számos helyen vihar is tombolt. A Sony és a Microsoft csatamezején is naponta futnak át a viharok, most legutóbb a videórögzítés hurrikánja sodort végig a pusztán. Büszkén Jelentette be a Microsoft, hogy a Gold előfizetők 720p felbontásban rögzíthetik majd játékukat. Erre jött a Sony és megtette azt, amit az elmúlt hetekben számtalanszor. Egyszerűen kijelentették, hogy a PS 4 felhasználók ezt a funkciót is ingyen érhetik majd el. Így az Xbox One-nal ellentétben PlayStation 4-en mindenki elérheti a videórögzítés lehetőségét.

Az Asus legújabb All-in-One gépe.

Az Asus legújabb All-in-One gépe.


Szombatra egy csokor Asus hír jutott. Két érdekes terméket mutattak be és meglépték azt, amit a Samsung már megtett. Az LG után bemutatták ők is a legújabb Ultra-widescreen monitorjukat, ami a PB298Q nevet kapta. A nagyon vékony peremmel operáló monitor számos munkahelyen tehet majd jó szolgálatot. Az All-in-One számítógépek piacán is nyomot akar hagyni a gyártó és egy szuper kis gépet pakoltak össze. Az Asus ET2301 AiO PC 23 hüvelykes Full HD felbontású IPS kijelzővel érkezik, melyek nagyon szépen mutatna az asztalunkon. A belső is kellően erősre sikerült, izgatottan várjuk az összhatást. A harmadik Asus hír a gyártóra kedvező hatással lesz a jövőben, a Microsoftra viszont pont az ellenkezőképpen hat majd. A Windows RT rendszer botlásairól egyre többet hallottunk mostanság és több gyártó is meglépte már azt korábban, amit most megtett az Asus. Jonny Shen vezető kijelentette hogy nem gyártanak több Windows RT rendszerű gépet.

Érdekes játék érkezhet hazánkból.

Érdekes játék érkezhet hazánkból.


A hét blogja

Az előző héten számos rendkívül érdekes írást olvashattunk, láttátok is, hogy nagyon nehéz volt a döntés. Most is csak ugyan ezt tudom mondani, nagyon nehéz volt kiválasztani kié legyen a hét blogja. Most sem csak egy blogról tennék említést, de a hét blogja csak egy lehet ismét.

Kiemelném Totyak barátunk bejegyzését, amiben ismét érdekes témát hozott. Magyarország sok tekintetben a játékfejlesztés fellegvára, szép számmal akadnak rendkívül ötletes magyar játékok. Ezek közül egy új kalandjátékra hívta fel a figyelmünket ezen a héten.

A hét blogja címet rDAVE írása kapta meg ezen a héten. Egy remek történettel örvendeztetett meg minket, melynek olvasása közben érezzük, hogy kemény munkát fektetett bele. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy végül úgy döntöttél, megosztod velünk az alkotásod.

Ráadásul egy jó hírrel is szolgálunk: Szeretnénk nemcsak köszönetet mondani, hanem a magunk módján meg is hálálni, hogy minőségi blogokkal örvendeztettek meg minket. Mostantól a hét blogja szerzője minden alkalommal +30 kredittel gazdagodik, ezen a héten tehát rDAVE! A kreditadás visszamenőleg érvényes a Shop indulásának időpontjától, így richie8 és totyak is megkapta a maga megérdemelt jutalmát!
9 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 17 napja

Tetszik a játék, grat a blogért röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

Szép blog, megint érdekes héten vagyunk túl mosolygó smiley Köszönöm szépen a visszamenőleges jutalmat, és gratulálok a kollégáknak is!

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

meglepett smiley Köszönöm szépen! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

Alakulnak a hírek! Jövő héten már jönnek a játékok is!mosolygó smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

Jó hét volt és jó blogok! Gratula totyak és rDAVE!

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

Mostanában sikerül mindig érdekes hírekben gazdag heteket zárnunk, örülök neki. Gratulálok a hét blogja cím elnyerőinek most és visszamenőleg is.

válasz erre

csirkee

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

Grat Dave a hét blogáért mosolygó smiley PS4 és X1 még jó sokáig fog egymással versenyezni, de hát az X1 nagyon bukó lesz, de azért abból is fog fogyni bőven!

válasz erre

Tibee984

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

Király lett röhögő smiley

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

Meddig püföli tovább a Sony az Xbox One-t ?

A végtelenségig röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja