News.zip - a 2013. 30. hét legfontosabb hírei

2013. július 28.
4.2361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
CDVD profilja, adatai
CDVD
Lassan lezárul az év eddigi legforróbb hete vagy ami még érdekesebb: a hét ami világelsőséget hozott az ASUS-nak, egy 200 ezres tábort, akik petíciót írtak alá a GTA 5 PC-s verziójáért, de akit ez hidegen hagy, az olvashat a beérkezett negyedórás Assasins Creed IV gameplay felvételről, sőt örülhetnek a "mutáns-barátok", mert vadiúj X-men játékot jelentettek be, eközben, már pénteken megírtuk, hogy függetlenedik az Activision Blizzard, végül pedig bemutattunk egy karcsú és kívánatos mindenest.

Bizonyára sokunk aláírására tartottak már igényt a mindennapok során, közügyek, nemes célok, építkezések engedélyezése vagy éppen tiltása okán. De az, hogy petíció induljon egy játék PC-s változatának kiadásáért, hallatlan. Főleg, hogy a szóban forgó játék a Rockstar-féle GTA 5. Az éppen emiatt elkeseredett GTA-s fanatikusok egy elkeseredettnek nem nevezhető próbálkozással próbálják meglágyítani a kiadó megkövesedett szívét: petíciót indítottak kedvencükért és annak PC-s verziójáért, céljuk pedig 300 ezer aláírás összegyűjtése, amiből rövid idő alatt 200 ezer szignó már össze is gyűlt.


News.zip - a 2013. 30. hét legfontosabb hírei - 2. kép

A hétfő ezen a júliusi héten Tajvanon nemcsak a hét első napját jelentette, mert az ott székelő Asus bizony a csúcsra ért világelsőségével, hiszen az Asus 8-as sorozata a világon elsőként kapott USB 3.0 tanúsítványt. Ehhez több mint 190 szigorú feltételekhez kötött tesztet kellett teljesítenie. Az igazi stressztesztként is felfogható megpróbáltatások közé nyúzóteszt is bekerült. Ezen folyamat során vizsgálták a jelminőséget, illetve hogy milyen adatátviteli sebességre képes az alaplap hosszabb időn át. A teljes SuperSpeed adatátviteli sebesség akár 5 gigabit/másodperc is lehet - ez tízszerese az USB 2.0 sebességének. És a Tajvani gyártó büszkén jelentette, hogy a héten a 4. generációs Intel Core processzorokhoz készült TUF Gryphon Z87, H87-Plus és B85-Plus a világ első SuperSpeed tanúsítvánnyal rendelkező Intel 8-as sorozatú lapkakészletes termékcsoportjává avanzsáltak.

A hét közepe felé tartva, szerdán éppen alábbhagyhatott volna a lelkesedés, amikor egy nem akármilyen felvétel, egy gameplay felvétel érkezett. Negyedórában mutatva be az Assasin's Creed IV. mozzanatait. A kizárólag in-game mozzanatokat tartalmazó mozgókép ugyanakkor nem csak a jól szituált gameplay pillanatok miatt tekinthető érdekességnek, hanem azért is, mert Ashraf Ismail, avagy a játék direktora folyamatosan kommentálja a látottakat, így kérdésünk sem maradhat a videó megtekintése közben.

News.zip - a 2013. 30. hét legfontosabb hírei - 3. kép

Csütörtökön újabb Marvel-játék megjelenéséről közöltünk írást: Még idén ősszel örülhetnek a képregények rajongói, mivel a Marvel és a GREE bejelentette az X-Men: Battle of the Atomot, amelyet a hivatalos közleményben újgenerációs kártyajátékként jellemeztek. Hogy mitől lesz újgenerációs egy iOS és Android rendszerekre érkező kártyajáték? Nos a kérdés egyelőre megfejtésre vár, de ezzel kapcsolatban azt ismételgették a fejlesztők, hogy komoly újdonságok, így szemkápráztató grafika, csapat-alapú harcok és a kártyás akciójátékok egyik új szintje vár majd ránk.

Szó esett a komoly fejleményről, miszerint függetlenedik az Activision Blizzard. A vállalat mérföldkőhöz érkezett: kivásárolják magukat a Vivendi tulajdonából. Ezen kívül az Activision Blizzard nyilvánosságra hozta az előző üzleti negyedévének jelentéseit. Ebből kiderül, hogy a World of Warcraft előfizetők száma nagymértékben csökken, ugyanis ebben a negyedévben 600 000 előfizető hagyta ott a játékot, így már csak 7,7 millió a játékosok száma. Amennyiben figyelembe vesszük a korábbi negyedéveket akkor látszódik a csökkenés mértéke, hiszen márciusban még ugye 8,3 millió játékos volt, míg februárban 9,6 millió.

News.zip - a 2013. 30. hét legfontosabb hírei - 4. kép

A hétvégébe nyúlva pedig foglalkoztunk a karcsú és kívánatos mindenessel, túl ezen tulajdonságain még ténylegesen szemet-gyönyörködtető is az MSI Adora24. Az Adora24 ultravékony készüléket szemünk fogja kívánni a leginkább. Hogy miért? Azért, mert az MSI masinája a gyártás során vibrálásmentes kijelzőt kapott, ennek köszönhetően csökkenti a zajszintet, vagyis szemünket kevésbé fogja megterhelni a gépezet használata. Nem mellesleg ez az első AIO gép, mely ilyen speciális képernyőt kapott. Az AIO PC sokat emlegetett képernyője egy 23,6"-es LED panel, 1920x1080 pixeles felbontással, ami egyszerre legfeljebb 10 érintést képes kezelni.

A hét blogja
Az eheti egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó internetes napló itt a Game Channel berkein belül richie8 rendhagyó történelmi áttekintése lett Windows Történelem címmel. E bejegyzésben a Microsoft alapításától napjainkag találunk a Windowshoz kapcsolódó információkat: Egy modernebb, átláthatóbb struktúrán gondolkodtak, melynél nem kell bonyolult parancsokat használnia a usernek. Az Apple cég legkoraibb MacOS forrásaira építve kifejlesztették saját grafikus felületüket. Így készült el a Windows 1.0, 1985-ben. Ez még nem volt teljesen operációs rendszer, igazából az MS-DOS egy bővítése volt.
14 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

rDAVE írta:
Sok volt már, csak szünetelt egy ideig.
Én is szüneteltem egy ideig, biztos egybeesett a kettő.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

totyak írta:
Nem is tudtam, hogy a GC-n van ilyen heti összefoglaló hír. Talán ez az első? Mindenesetre érdekes is összeszedve, hogy mik történtek az elmúlt pár napban.
Sok volt már, csak szünetelt egy ideig.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Nem is tudtam, hogy a GC-n van ilyen heti összefoglaló hír. Talán ez az első? Mindenesetre érdekes is összeszedve, hogy mik történtek az elmúlt pár napban.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 25 napja

Assassin's Creed IV és GTA 5 egyértelműen város. mosolygó smiley Grat richie8! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Tibee984 írta:
Követeljük a gta5 PC-s átiratát.nyelvnyújtó smiley
ird ala a peticiotmosolygó smiley

válasz erre

teglasdavid

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Nem is voltak olyan rossz hírek !röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Követeljük a gta5 PC-s átiratát.nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Wow ennyire csökken?meglepett smiley Nem jó hír.szomorú smiley Át fog menni f2p-be ez is.szomorú smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Yanez írta:
Jó kis hírek gyűltek össze a héten! Neked meg grat richie8!
Nagyon köszönöm! De ne feledjük, hogy nélkületek nem lett volna az egészből semmi sem! Az érdem mindannyiunké mosolygó smiley

A GTAV pedig itt is várós röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

Jó kis hírek gyűltek össze a héten! Neked meg grat richie8!

válasz erre

Matsuura

11 éve, 7 hónapja és 26 napja

gyerekek, ez a gta5 nagyon várós mosolygó smiley most néztem videót róla, eddig kimaradtak a ""frissek""

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja