News.zip - a 2013. 24. hét legfontosabb hírei

2013. június 16.
2.1441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A most lezáruló hetünk a Telltale Games berkeiből friss infókat hozott, aminek köszönhetően immár szinte minden tisztázódott a The Walking Dead készülő DLC-jével kapcsolatban.

A hivatalos bejelentésből kiderült, a 400 Days névre keresztelt letölthető tartalom személyében tulajdonképpen egyfajta átvezető történetet üdvözölhetünk majd, ami önálló epizódként az első és második évad között tátongó űrt hivatott kitölteni, ráadásul azt is megtudhattuk, a szóban forgó DLC egyebek mellett még öt teljesen új karaktert is fel fog vonultatni. A hír mellé még kaptunk egy hangulatos kis trailert is, amit viszont az illetékesek kihagytak, az a 400 Days megjelenési dátuma, viszont egyes vélemények szerint a produktum valamikor a nyár folyamán már mindenképpen elérhető lesz!

A jelek szerint a Microsoft addig nem nyugszik, míg ki nem vágja maga alatt az Xbox One névre keresztelt fát, vagy legalábbis magára nem dönti, ugyanis a múlt heti "legyél online, mert mi kitaláltuk" mizéria újabb szintre lépett, köszönhetően Don Mattrick legutóbbi, nem túl barátságos tanácsának. Történt ugyanis, hogy a szóban forgó úriember meghallva a rajongók panaszait, "megnyugtató" tanácsot intézett az érintetteknek, aminek lényege, hogy amennyiben valakinek nem tetszene a 24 óránkénti online bejelentkezés szükségessége, annak a Microsoft azt ajánlja, vegyen Xbox 360-at. Ezzel az "ügyfél-centrikus" hozzáállással csupán az a bökkenő, hogy aki vakon követné az előbbi nem túl épelméjű tanácsot, így még mindig nem jutott next-gen konzolhoz, ráadásul elgondolkozhatunk azon is, így 2013 tájékán egyáltalán érdemes-e bármennyit is beruházni egy nem épp mai technológiára.

A jelek szerint a Microsoft nem szeretne sok Xbox One-t eladni

A jelek szerint a Microsoft nem szeretne sok Xbox One-t eladni


Aki esetleg a fentiek után még mindig Xbox One-ra áhítozna, még ne szaladjon a boltokba, mivel a Microsoft másik zseniális tervének köszönhetően hazánkban a konzol egészen biztosan nem fog megjelenni az idei év folyamán. De miről is van szó? Nem másról, minthogy a vállalat megosztotta az ütemtervét, amiben ismertette azokat a régiókat, ahol 2013-ban el fog indulni a következő generációs Xbox Live. Innen már nem is olyan nehéz kitalálni, Magyarország természetesen nem szerepel a felsorolásban, sőt mi több, sok más kelet-európai ország is száműzve lett a redmondiak 2013-as ütemtervéről. Ezek után persze sokaknál felmerülhet az ötlet, hogy külföldről szerezzék be az áhított játékgépet, ám használatához ugyebár online hitelesítés szükséges, ami magától értetődően az új Xbox Live rendszeren keresztül történne. Van még valaki, aki Xbox One-ra szeretne beruházni?

Xbox 360-at kínál a Microsoft azoknak, akiknek nem tetszik a napi online bejelentkezés

Xbox 360-at kínál a Microsoft azoknak, akiknek nem tetszik a napi online bejelentkezés


A pénteki napunk azonban a Battlefield: Bad Company széria rajongóinak is megnyugtató hírt hozott ugyanis a játékkal kapcsolatban Patrick Bach, a DICE vezető producere hivatalosan is nyilatkozott. Az interjú során Patrick kifejtette, a gamereknek még távolról sincs okuk temetni a Bad Company nevet, mivel elmondása szerint mindössze annyiról van szó, a DICE csapata jelenleg túl elfoglalt ahhoz, hogy egy újabb rész tervein munkálkodjon, vagyis csupán egyelőre nincs elegendő erőforrásuk egy Battlefield: Bad Company 3 elkészítéséhez. Ettől még természetesen egyelőre nem számíthatunk egyhamar egy újabb Bad Company rész érkezésére, azonban reménykedhetünk, a csapat hamar legyűri az előtte tornyosuló nehézségeket, és előbb-utóbb bejelentik a munkálatok megkezdését.

Nincs eltemetve a Battlefield: Bad Company

Nincs eltemetve a Battlefield: Bad Company


A héten azonban Marcin Iwinski, a CD Projekt RED fejese is hallatott magáról, méghozzá egy E3-as interjú keretein belül, aminek alkalmával érdekes infókat osztott meg velünk a The Witcher-rel kapcsolatban. Az úriember elmondásából kiderült, a The Witcher 3 az utolsó epizód, ami Geralt köré lett felépítve, ugyanis a játék során a főhős története lezárásra került. Marcin Iwinski mindenesetre megnyugtatta a rajongókat, mivel elmondása szerint a jövőben majd ismét találkozhatunk az eddig központi szerepet betöltő szörnyvadásszal, igaz, könnyen megeshet, hogy nem főszereplőként fog visszatérni, de ami a jövőbeni terveket illeti, egy dologban biztosak lehetünk, a játék továbbra is ragaszkodni fog az Andrzej Sapkowski által lefestett univerzumhoz!

A The Witcher 3-mal véget ér Geralt története

A The Witcher 3-mal véget ér Geralt története


Az E3 alkalmával azonban Patrick Söderlund, az EA Games főnöke is újabb infómorzsákat hintett el, méghozzá ezúttal a Star Wars Battlefront kapcsán. Az elhangzottakból kiderült, a DICE csapata arra törekszik, hogy a játékkal valami sajátos, újszerű élményt nyújtson a játékosoknak, épp ezért nem is tekintenek rá a sorozat folytatásaként, vagyis semmi esetre se egy Battlefront 3 érkezésére számítsunk, viszont emellett azt is megtudhattuk, hogy ennek ellenére az újítások mellett több ismerős, korábbi részeket idéző mozzanattal találkozhatunk majd.

Nem a sorozat folytatása lesz a Star Wars Battlefront

Nem a sorozat folytatása lesz a Star Wars Battlefront


A Game Channel 2013-as E3 felhozatala természetesen a fentebb leírt szösszenetekkel távolról sem fújt ki, hiszen az előbbi linkre kattintva megbizonyosodhatunk róla, Maniac kollégánk szinte percről-percre ellátott minket az esemény legapróbb híreivel is, ám ha valakinek ez sem lenne elég, ezek mellett még külön-külön Microsoft, Electronic Arts, Sony, Ubisoft, valamint Nintendo E3 konferencia-összefoglalóval is meglepett minket. Aki itt nem találja meg, ami a 2013-as E3-mal kapcsolatban érdekli, az a rendezvényen nem is hangzott el! Köszönjük a bravúros E3-hírdömpinget, Maniac!

A Hét Blogja
A mostani hét folyamán a Game Channel hasábjain nem csak friss blogokat, hanem egyúttal egy új bloggert is üdvözölhettünk, méghozzá Yanez személyében, aki nem is fecsérelte az időt, így rögtön két írással is meglepett minket igen rövid időn belül! A videójátszással eltöltött idő címmel illetett bejegyzésével például rávilágít egy örök, ám egyre inkább elfeledett igazságra, miszerint jóból is megárt a sok, így esetünkben a túl sok gémelés is a fontosabb dolgok rovására is mehet! Köszöntünk a Game Channelen, Yanez, és köszönjük az blogot, reméljük még jó néhány bejegyzéssel meg fogsz lepni minket!

Az elmúlt napok ráadásul azt is bebizonyították, nem csak a túl sok videojáték lehet ártalmas, de a túl sok víz is! Szerencsére azonban a komoly helyzetekben is vannak olyanok, akik megmutatják, ki a legény a gáton, így tett önkéntesként Dorcika is, ráadásul mindezt megtoldotta nekünk a Baja - Árvíz című irományával is! A bejegyzés a Baján történő árvízi vészhelyzetet mutatja be nekünk, méghozzá nem csak írásban, hanem mindezt néhány igencsak meghökkentő képpel fűszerezve. Köszönjük a tájékoztatást, Dorcika, na és persze a blogot!
friss infókat hozott, aminek köszönhetően immár szinte minden tisztázódott a The Walking Dead készülő DLC-jével kapcsolatban.'>
10 hozzászólás

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Jó hét volt, feltöltődtem a nyárra...mosolygó smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Köszönöm emberek a gratulációkat, de főként, hogy olvassátok eddigi írásaimat! Ez jólesik, úgyhogy rákontrázok és minden héten több bloggal is jövök. Imádok írni, ez az átkom mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

minden az e3rol szolt a heten tetszett most jo hosszu szunet lesz

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

E3-ról nagyon jól nyomtátok, köszönet

válasz erre

csirkee

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Héten jó sok hírt kaptunk. Ms szokásos leégetése is megvolt! mosolygó smiley E3 baromi jó volt!
Yaneznek meg gratula mosolygó smiley jó kis blogokat kaptunk

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

A rengeteg új nextgen infónak nagyon örülök

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Komoly hogy duál blogbefutó van! mosolygó smiley E3 amúgy tényleg nagyon gáz volt. Sehol egy booth babe semmi... röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Az E3 amilyen jónak ígérkezett olyan **** lett...

válasz erre

Marduk

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Gratula Yanez és Dorci! mosolygó smiley Hát a Microsoftnak most nem jöttek össze a dolgok, de ez várható volt, legalábbis szerintem. mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja