News.zip - a 2013. 19. hét legfontosabb hírei

2013. május 12.
3.1961
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Nem mondhatni, hogy az eddigi pletykák után hideg zuhanyként ért minket a hír, ám mindenképpen kellemes meglepetés volt az Electronic Arts hétfői bejelentése, amiből immár biztosra vehetjük, valóban készül a The Sims negyedik epizódja.

A népszerű életszimulátor soron következő részéről ugyanakkor meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak az illetékesek, de arra már akár mérget is vehetünk, a The Sims 4 megszületésén a Maxis csapata szorgoskodik, ráadásul az eddigi infók szerint a játékhoz nem lesz szükség állandó internetkapcsolatra, ám ez utóbbi akár még változhat is, amennyiben az EA ismét nekidurálja magát, és a jövő évben is a legrosszabb kiadó címre pályázna. A The Sims 4 megjelenésére egyébként valamikor 2014 folyamán számíthatunk, méghozzá PC-s és Macintosh verzió formájában. Remélhetőleg a közelgő E3 alkalmával már több részlet is kiderül a játékról!

Ha már ilyen szépen szóba került az Electronic Arts, a hét velük kapcsolatos hírei még távolról sem fújtak ki a The Sims 4 bejelentésével, mivel rögtön a keddi napon újabb információk szállingóztak a cégről, de hogy pontosabbak legyünk, az EA-ről és a Disney-ről. De mi is történt valójában? Köztudott dolog, hogy mind a filmek, mind pedig a játékok ügyében a Star Wars jogait a Disney birtokolja, aki viszont hosszas vívódás után úgy döntött, a Csillagok háborúja játékokat ezentúl az Electronic Arts gondjaira bízza! Ez nem jelent mást, minthogy az EA logójával érkező Star Wars játékok megszületésén olyan csapatok dolgoznának, mint a DICE, Visceral Games és Bioware. Jól hangzik?

Mostantól az EA gondozza a Star Wars játékokat

Mostantól az EA gondozza a Star Wars játékokat


Ki ne szeretné a pletykákat, főleg ha azok később be is igazolódnak? Nos, ilyen esethez ezúttal is volt szerencsénk, ugyanis nem hiába csiripeltek a madarak eddig egy vadiúj Wolfenstein videojátékról, mivel a Bethesda csapata az elmúlt napok folyamán immár hivatalosan is megerősítette ezeket! A szóban forgó alkotás egyébként Wolfenstein: The New Order címmel fog megérkezni, megvalósításán pedig a Starbreeze Studios gárdájából megalakult MachineGames serénykedik. Ahogy az elvárható, a játék természetesen az FPS címek sorát fogja erősíteni, történe pedig egy alternatív 1960-as években fog játszódni, ahol is a nácik megnyerték a második világháborút, így ismét B.J. Blazkowicz-ra hárul a feladat, hogy eme félreértést egy-két fejlövéssel tisztázza. A tervek szerint a Wolfenstein: The New Order 2013 végén fog megjelenni a boltok polcain, méghozzá PC-s, PlayStation 3-as, valamint Xbox 360-as plecsnivel jelölt dobozokban.

Hivatalos a Wolfenstein: The New Order

Hivatalos a Wolfenstein: The New Order


Eljött a szerda, és vele együtt ismét visszatért az Electronic Arts is, legalábbis egy hivatalos közlemény erejéig, amiből megtudhattuk, a céget egyáltalán nem hagyja hidegen a közelgő E3-as expó, mivel erre az alkalomra nem kispályás bejelentésekkel készül! Az elhangzottakból kiderült, a rendezvényen a vállalat több next-gen címet is be szeretne jelenteni, ráadásul arról is értesülhettünk, hogy az EA Sports, a DICE és a Bioware is egy-egy játékot kíván beharangozni. Talán nem vétünk túl nagy hibát, ha azt tippeljük, az EA Sports-tól valamilyen sportjátékot várhatunk, viszont a másik két csapatnál már azért többesélyes a dolog, hiszen a pakliba belekerült a frissen megszerzett Star Wars-videojátékok jogai, na és persze a korábban már megszellőztetett új Mass Effect produktum is. Mindenesetre az E3-on mindenre fény derül!

Az EA is készül az E3-ra

Az EA is készül az E3-ra


Aki követi a Sledgehammer Games körül zajló eseményeket, minden bizonnyal nem érte meglepetésként, hogy a csapat kimaradt a Call of Duty: Ghosts fejlesztési munkálataiból, azt ugyanis a Infinity Ward, a Neversoft és a Raven Software végzi, ám a legfrissebb pletykák szerint a gárda mindezek ellenére sem maradt munka nélkül! A legújabb értesülések alapján a Sledgehammer Games épp friss munkaerő toborzásán fáradozik, méghozzá egy igen neves FPS franchise-hoz, ami egyesek szerint nem jelenthet mást, minthogy a csapat önállóan látott neki egy új Call of Duty: Modern Warfare rész elkészítésének! Izgatottan várjuk a további fejleményeket!

Egyesek szerint Modern Warfare játékon dolgozik a Sledgehammer Games

Egyesek szerint Modern Warfare játékon dolgozik a Sledgehammer Games


A pontos megjelenési dátumok szerencsére nem hiányoztak a hét felhozatalából, elég csak felidéznünk a Sega hivatalos bejelentését, amiből is megtudhattuk az egyik legjobban várt stratégiai játék, avagy a Total War: Rome 2 megjelenési dátumát! Az elhangzottakból kiderült, a játék szeptember 3-án fog felbukkanni az üzletek polcain, és ez még nem minden, mivel a fanatikusok egy limitált gyűjtői kiadás formájában is beszerezhetik az alkotást! A Collector's Edition árazását egyelőre homály fedi, de azt már tudjuk, a díszes csomagolásban érkező verzió természetesen tartalmazni fogja a jól megszokott extra letölthető tartalmakat, ám emellett a doboz magába foglal még egy római hajítógép makettet, egy egyedi szabályokkal ellátott kártyajátékot, valamint római pénzek és kockák másolatát is. Ezek után nincs is más hátra, mint kitartóan várni a nevezett dátumot!

Megjelenési dátumot kapott a Total War: Rome 2

Megjelenési dátumot kapott a Total War: Rome 2


A Hét Blogja
Szinte az utolsó pillanatban ragadott billentyűzetet rDAVE, és osztotta meg velünk DUST 514 - Infók és majdnem első találkozás vele névre keresztelt bejegyzését, ami egyúttal el is nyerte az eheti Hét Blogja címet! Talán nem árulunk el túl nagy titkot, rDAVE legfrissebb blogja a PS3-ra kihegyezett DUST 514 játék köré épül, ráadásul a szerző szerény elmondása szerint írásában nem egy teszttel szembesülhetünk, mindössze a játékkal való - nem épp zökkenőmentes - találkozásáról, illetve tapasztalatairól. Akinek van PlayStation 3-as masinája, ráadásul foglalkoztatják a Free To Play MMOFPS-ek, kattintson az előbbi linkre, hiszen az ismertetőnek köszönhetően könnyedén kedvet kaphatunk egy kis lövöldözésre! Köszönjük a hasznos bemutatót, rDAVE! Az előző blog mellett érdemes még megemlíteni, a Game Channel veterán bloggereként is ismert Shade ismét feltűnt a porondon, és egy bejegyzésen keresztül megosztotta velünk néhány újabb alkotását, illetve betekintést engedett élete alakulásába is. Köszönjük az olvasmányt, Shade, jó volt újra hallani felőled!
hétfői bejelentése, amiből immár biztosra vehetjük, valóban készül a The Sims negyedik epizódja.'>
10 hozzászólás

Raiden

11 éve, 9 hónapja és 23 napja

Gratula Shade.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Sims 4 a legjobb hír!!!!!!

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Hétről hétre jobbak a hírek. Pedig azt hittem a nyár felé közeledve unalmasak lesznek.

válasz erre

marco

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

A héten nagyon jó blogok születtek.mosolygó smiley Ennek nagyon örülünk és grat mindkettő kiemelthez, a hét bloggere jel pedig hamarosan ott figyel majd mindig az avatarok mellett.kacsintó smiley Dolgozunk rajta!

válasz erre

rDAVE

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Köszönöm a Hét Blogja címet! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Új Wolf nagyon várós

válasz erre

csirkee

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Én is gratulálok a blogokhoz, no meg a többieknek is hiszen nagyon sok blogbejegyzés készült mostanság! mosolygó smiley Nagy öröm!

Ez a hét az EA-ról szólt ahogy így az összefoglalóban elnézem.

válasz erre

Vendég

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Sims4-től kész vagyok. wtf smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

Gratula Dave és Shade! mosolygó smiley Mind a kettő nagyon jó írás volt. Az idei E3 szerintem érdekes lesz. mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 24 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja