News.zip - a 2013. 13. hét legfontosabb hírei

2013. március 31.
2.4971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A játékipar a jelek szerint manapság nincs a helyzet magaslatán, legalábbis ami a cégek vezetőségét illeti, elég csak felidéznünk John Riccitiello múlt heti távozását az Electronic Arts éléről, ám a mostani időszakunk tanulsága szerint a Square Enix háza táján is igencsak hasonló események történtek.

De hogy miről is van szó? Nem másról, minthogy Yoichi Wada, a Square Enix fejese is hasonló döntésre jutott, vagyis lemond vezetői tisztjéről, amit egyébként már 13 éve töltött be! Yoichi Wada meglepő döntésében szerepet játszott a cég kicsinek nem mondható pénzügyi veszteségei, amiket első sorban a kissé akadozó nyugati terjeszkedés, valamint a digitális eladások idéztek elő. A vállalat az újbóli felemelkedés érdekében emellett még jelentős átszerveződést is tervbe vett, amihez várhatóan elbocsátások és egyéb intézkedések is társulni fognak.

Az FPS műfaj szerelmeseinek igazi örömünnep lehetett, mikor az Electronic Arts és a DICE ígéretükhöz híven a GDC 2013 rendezvény alkalmával hivatalosan is bejelentették a Battlefield 4-et, ám kissé keserű szájízt okozhatott, hogy a produktumról ennek ellenére nem túl sok konkrétumot tudhattunk meg. A szűkmarkú infók ellenére mégsem lehetett különösebb okunk panaszra, hiszen a Battlefield negyedik epizódjáról egy igen beszédes, közel húszperces videó érkezett, és az már csak hab a tortán, hogy igazi gameplay jeleneteket felvonultató képsorokban gyönyörködhettünk! A szóban forgó felvételen egyébként állítólag a Frostbite 3 grafikus motort pillanthattuk meg munka közben, méghozzá a játék számítógépes változatában, de a mű emellett még természetesen PlayStation 3-as, Xbox 360-as, valamint a frissen bemutatkozó PlayStation 4-es konzolokra is el fog készülni.

Battlefield 4 gameplay videót hozott a GDC 2013

Battlefield 4 gameplay videót hozott a GDC 2013


A GDC 2013 alkalmával azonban nem csak a Battlefield 4-ről érkezett hír, ugyanis a rendezvényen immár a The Phantom Pain és Hideo Kojima misztikus kapcsolatáról regélő pletykák és híresztelések is igazolást nyertek! Az úriember a neves expó alkalmával hivatalosan is bejelentette, hogy valóban ő állt a The Phantom Pain névre keresztelt projekt hátterében, ráadásul az új infók fényében azt is megtudhattuk, a produktum személyében tulajdonképpen a Metal Gear Solid ötödik részét tisztelhetjük! A Metal Gear Solid 5-ről azonban még nem sok mindent árultak el, annyit mindenesetre megtudhattunk, hogy a történetben a kilenc év kóma után főnixként feltámadó Big Boss kapta meg a főszerepet. A bejelentés mellé szerencsére megdobtak minket még két videóval is, amik közül az egyik izmos gameplay fűszerezéssel kényeztet minket!

The Phantom Pain, avagy Metal Gear Solid 5

The Phantom Pain, avagy Metal Gear Solid 5


Az Assassin's Creed rajongótábora még csak alig emészthette meg a Black Flag epizód bejelentését, a mostani hetünk azonban máris újabb híreket hozott a szériával kapcsolatban a Ubisoft háza tájáról. Jade Raymond, a Ubisoft Toronto fejese ugyanis egy külföldi magazinnak felettébb érdekes interjút adott, amiből kiderült, hogy bár a kalózos alapokra épülő rész éppen csak be lett jelentve, a boszorkánykonyhájukban már javában munkálkodnak az Assassin's Creed következő részén! Egyelőre még csak annyit tudni, a folytatás megszületésén a Ubisoft Montreal csapatával együtt munkálkodnak, megjelenése pedig - nem meglepő módon - a Black Flag utánra van beütemezve, vagyis a tippek szerint jövő őszre újabb résszel ismerkedhetünk meg! Az egyelőre még kérdés, hogy a készülő rész személyében egy Black Flag folytatást várhatunk-e, vagy esetleg egy teljesen új világban fog játszódni, így ezekkel kapcsolatban jelenleg még csak találgathatunk.

Újabb Assasin

Újabb Assasin's Creed rész van készülőben


Bár a PlayStation 4 hardverével korábban már szinte az utolsó csavarig megismerkedhettünk, ennek ellenére még számtalan megválaszolatlan kérdés maradt a Sony next-gen konzoljával kapcsolatban. Az említett homályos foltok egy részére a GDC 2013 szerencsére sikeresen fényt derített, így például már azt is tudhatjuk, hogy a PSN ID-nél immár nem csak a becenevünket, hanem a valódi nevünket is lehetőségünk lesz használni, viszont amennyiben accountunkat összekapcsoljuk a Facebook profilunkkal, kizárólag csak az utóbbi lehetőséggel élhetünk. A PlayStation Network-ön belül összesen 100 személy lehet barátunk, ráadásul a DualShock 4 rejtélyes "Share" gombjáról az is kiderült, hogy használatával akár screenshot is készíthető! A frissen leleplezett funkciók között többek között még megtudhattuk azt is, hogy a PlayStation 4 Blu-ray meghajtója lényegesen fürgébben fogja olvasni a korongokat, mint a jelenlegi generáció esetében.

További PlayStation 4 infókat hozott a GDC 2013

További PlayStation 4 infókat hozott a GDC 2013


Ha már ennyire belelendültünk a GDC 2013 eseményeibe, érdemes felidéznünk az Activision által elsütött - és igen nagyot durranó -, kétperces technikai demonstrációját is! A cég által megszellőztetett, több mint egy éves fejlesztési munka eredményeként megszületett videón egy szinte a legapróbb részletekig kidolgozott emberi fej a főszereplő, ami az életszerű megjelenésével és mimikájával ejti ámulatba a szemlélőt! Az illetékesek elmondása szerint az alkalmazott eljárással a jövőben anélkül tudnak majd fotó-realisztikus karaktereket készíteni, hogy ehhez különféle szuperszámítógépeket kellene bevetniük. A demó egyébként egy GeForce GTX 680-as grafikus gyorsító segítségével készült, míg az élő bemutatója egy kétéves noteszgép segítségével történt, aminek konfigurációjáról viszont semmit nem árultak el.

Akcióban az Activision legújabb technikai demója

Akcióban az Activision legújabb technikai demója


A mindent tudó Twitter e héten sem hagyott cserben minket, ugyanis a pénteki napon újabb érdekes infókat szivárogtatott ki! Az egész ügyet egy a Twitter hasábjaira berobbanó kép indította el, aminek tanulsága szerint Yu Suzuki és Mark Cerny tárgyalásokat folytat, aminek középpontjában nem a várható időjárás szerepelt, hanem a Shenmue III folytatásának elkészítése! Ez természetesen nem hangzik valami kőbe vésett értesülésnek, az már viszont annál inkább reménykeltő, hogy a Shenmue-fanatikus Cliff Bleszinszki is megerősítette az infót, Yu Suzuki és Mark Cerny valóban a játék miatt ütötte nyélbe a pletykát elindító találkozót! Izgatottan várjuk a további fejleményeket!

Tervbe véve a Shenmue III folytatása?

Tervbe véve a Shenmue III folytatása?


A Hét Blogja
Nyakunkon a tavasz, na és a velejáró húsvét, így ki ne vágyna egy-két nyuszis felszerelésre? Az ez alkalommal megszületett Hét Blogja - trombitaszó -, eme óhajunkra is kerek választ ad! A nyúlon (havon) túl... névre keresztelt iromány megosztott velünk néhány kifejezetten húsvéti cuccot, sőt mi több, mivel mostanában igencsak hideg és havas időszakunk volt és néhol van is, a kiegészítők között találunk olyan dolgokat is, mint például kéz- és lábmelegítő, amik valljuk be, igen hasznosak lehetnek a hasonló időkre! A blogban egyébként szemrevételezhetünk még egy nyulas USB stick-et is, ráadásul emellett az epikus Gyalog galopp egy jelenete is igazi nyusziváró hangulatot idéz (na jó, nem is, viszont haláli snitt)! Köszönjük a húsvéti jókívánságot, na és persze a blogot, csirkee! Hatalmas plusz pont a Gyalog galoppért!
12 hozzászólás

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Yoichi Wada távozása nagyon meglepett. Sikert sikerre halmoznak úgyhogy nem értem miért...

válasz erre

marco

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Gratulálok a nyertes bloghoz!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Engem az Unreal 4 motor nyírt ki. Kemény lesz amit tud látványban!

válasz erre

csirkee

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

először is köszönet az elismerésért mosolygó smiley (meghajlás-jobbra, meghajlás-balra, meghajlás középen és végül királylányos-integetés) röhögő smiley
Másodsorban viszont engem a héten lenyűgözött az Activision kis klippje a fejlesztésükről

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Legközelebb az E3 idején lesz ennyi érdekes hír. Jó hét volt!

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Azért az Activision demó nagyon kemény volt!

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Grat a hét blogjához, nagyon jól összedobtad!

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Végre egy mzgalmas hét!mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Gratula a hét blogjához Csirke! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Durva hét volt teli jó hírrel!

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
BF4 a legnagyobb örömhír nekem!!!!mosolygó smiley Amúgy a GDC miatt elég jó hét volt%mosolygó smiley
Nekem az meg az ÉV csalódása...wtf smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 11 napja

BF4 a legnagyobb örömhír nekem!!!!mosolygó smiley Amúgy a GDC miatt elég jó hét volt%mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja