News.zip - a 2012. 50. hét legfontosabb hírei

2012. december 16.
2.4811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A most lezáruló hét sem maradt adósunk különleges hírekkel és pletykákkal, hiszen mindjárt az első napokban friss információk reppentek fel a Rockstar North háza tájáról, ami bár távolról sem mondhatóak kőbe vésett értesülésnek, mégis érdekes gondolatokat vet fel.

A szóban forgó találgatásokat a Rockstar North interneten felbukkant álláshirdetése vetette fel, amiben a csapat olyan új munkatársat keres, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik a next-gen technológiák terén. Hogy ez valójában mit is jelent? Erről egyelőre csak találgathatunk, de egyes vélemények egy a GTA V mellett futó másik projekt születését jósolja, míg mások szerint az előbb említett játék Wii U-s átiratának megalkotására készül a csapat. Szerintetek?

Azonban az elmúlt napok ezzel még nem fogytak ki a talányokból, hiszen a japán Famitsu is tartogatott, illetve még most is tartogat meglepetést a tarsolyában, mivel bejelentésük szerint a következő héten óriási hírekkel fognak szolgálni, mégpedig a Metal Gear Solid szériával kapcsolatban. Ahogy az ilyenkor történni szokott, szakmai és rajongói oldalról is nyomban találgatások reppentek fel, amiknek döntő többsége a régóta áhított Metal Gear Solid 5 bejelentését vetíti elénk. Ezek persze csak tippek, így bármi kisülhet még a dologból, mindenesetre az elkövetkező hét folyamán már közelebbit is megtudhatunk arról, hogy vajon mi is van készülőben.

Hamarosan újabb hírek várhatóak a Metal Gear Solid kapcsán

Hamarosan újabb hírek várhatóak a Metal Gear Solid kapcsán


A héten azonban szerencsére nem kellett kizárólag pletykákkal és találgatásokkal beérnünk, hiszen a PC-s tábornak, azon belül is leginkább a szimulátorok szerelmeseinek igazi csemegével szolgált a 1C Company legfrissebb bejelentése. A leírtak után talán már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy a kiadó az IL-2 Sturmovik kapcsán nyilatkozott, ugyanis közleményükből kiderült, hogy a 777 Studios csapata már meg is kapta a megbízást a szóban forgó játék legújabb epizódjának elkészítésére. Hab a tortán, hogy az IL-2 Sturmovik: Battle of Stalingrad névre keresztelt alkotás személyében nem csak egy újabb kiegészítőt tisztelhetünk, hanem egy teljes értékű, önmagában is futtatható részt. A 1C Company bejelentése egyébként sajnos rossz hírrel is szolgált, mivel az illetékesek beszámolójából az is kiderült, hogy kedvenc csatarepülőgépünk motorját csak valamikor 2014 elején tudjuk majd felpörgetni.

Készülőben az IL-2 Sturmovik: Battle of Stalingrad

Készülőben az IL-2 Sturmovik: Battle of Stalingrad


Viszont az elmúlt napok folyamán nem csak új produktumokról értesülhettünk, ugyanis a UbiSoft igazi érdekességeket is megosztott a nagyvilággal. A vállalat bejelentéséből kiderült, az Assassin's Creed III eladásai olyan eredményeket produkáltak, hogy az egycsapásra elnyerte a cég történetének leggyorsabban fogyó videojátéka címét. De lássuk csak mivel is érdemelte ki a játék eme titulust! A UbiSoft beszámolója szerint az Assassin's Creed III eladott példányszáma csekély egyetlen hónap alatt elérte a 7 milliót, de a közelgő karácsonyra való tekintettel ez az önmagában is lehengerlő mutató várhatóan tovább is fog emelkedni! Amennyiben az állunk még a helyén maradt, szemezgessünk tovább a cég statisztikájában. A további adatokból kiderül, hogy Assassin's Creed III tulajdonosai eddig nem kevesebb mint 3 millió gyilkolást követtek el egyjátékos, 250 milliót pedig multiplayer módban.

Eladási rekordokat döntött az Assassin

Eladási rekordokat döntött az Assassin's Creed III


A Capcom által közzétett hivatalos infók hallatán a PC-s gamerek újfent elégedetten dörzsölhetik össze tenyereiket, ugyanis a szóban forgó hír szerint az eddig kizárólag konzolokra várt DmC: Devil May Cry személyi számítógépekre is meg fog érkezni. A cég egyebek mellett azt is elárulta, hogy a PC-s verzió személyében nem holmi tessék-lássék módon összeszögelt portolást köszönhetünk, hanem egy gondos precizitással összeállított átiratot. Az ígéretek között szerepelt, hogy a játék 60 fps-es futást fog produkálni, de emellett a felhozatalban megtalálható lesz a különféle kontrollerek, valamint az olyan PC-s technológiák támogatása is, mint például a többmonitoros AMD Eyefinity, illetve a többkártyás AMD CrossFireX konfigurációk. A Capcom bejelentéséből kiderült az is, a játék megjelenésére január 25-én számíthatunk, mégpedig Steam támogatás kíséretében.

PC-kre is ellátogat a DmC: Devil May Cry

PC-kre is ellátogat a DmC: Devil May Cry


A Hitman HD Trilogy-val kapcsolatos, nem is olyan régen szárnyra kapott híresztelések a héten szintén igazolást nyertek, ugyanis a Square Enix hivatalosan is megerősítette ezeket a pletykákat. Az immár kőbe vésettnek is tekinthető információk fényében elkönyvelhetjük, hogy a Hitman HD Trilogy érkezésére 2013. február 1-jén számíthatunk, mégpedig PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokon. A pakk egyébként a Hitman 2: Silent Assassin, Hitman: Contracts és Hitman: Blood Money játékokat fogja tartalmazni, az viszont továbbra is talány, hogy az első rész miért nem kapott helyet a szóban forgó csomagban.

Hivatalosan is megerősítve a Hitman HD Trilogy

Hivatalosan is megerősítve a Hitman HD Trilogy


A Hét Blogja:
Ahogy azt már eddig is megszokhattuk, természetesen ezen a héten is megszületett A Hét Blogja, méghozzá ezúttal mrxten munkájának köszönhetően. Azt hiszem senkinek sem kell különösebben bemutatni a GoG-t és az általa produkált akciókat, amik közül a legutóbbira mrxten híva fel a figyelmünket az Ingyen Duke Nukem 3D a GOG -on! címmel illetett bejegyzésével, aminek hála a szemfüles olvasók az immár legendaként emlegetett Duke Nukem 3D: Atomic Edition játékkal lehettek gazdagabbak! Köszönjük a blogot és a hasznos információt, mrxten!
friss információk reppentek fel a Rockstar North háza tájáról, ami bár távolról sem mondhatóak kőbe vésett értesülésnek, mégis érdekes gondolatokat vet fel.'>
5 hozzászólás

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 4 napja

Várható volt hogy az AC3 mindent visz. Azért majd a FC3 eladásaira is kíváncsi leszek...

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 4 napja

Az a blog bizony megérdemli. mosolygó smiley Jó kis akció volt! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 4 napja

Megint kimaradt egy ideje ez a heti összefoglaló, pedig nagyon szeretem!mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 3 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Rockstar most akkor mihez is keres embert pontosan?meglepett smiley
Nem tudjuk pontosan mi sem. De az biztos hogy nextgen konzolokhoz fejlesztőt, tehát az új generációra is készülgetnek már a Rockstar cuccok!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 4 napja

Rockstar most akkor mihez is keres embert pontosan?meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja