News.zip - a 2012. 40. hét legfontosabb hírei

2012. október 07.
2.2041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Blizzard hivatalos statisztikáját megelőzve, szeptember végén érkezett a Lazard Capital Markets csapatának előzetes felmérése, ami a Mists of Pandaria névre keresztelt World of Warcraft kiegészítő csúfos bukását vetítette elénk, ugyanis jóslatuk szerint a produktum eladásai még az egymilliót sem fogják elérni.

A most lezáruló hét folyamán azonban megérkezett a Blizzard hivatalos sajtóközleménye is, ami alaposan romba döntötte a Lazard Capital Markets elemzését, mivel a Mists of Pandaria nemcsak lekörözte az egymilliós határt, hanem hét nap alatt az eladásainak száma megközelítette a hárommilliót is, egész pontosan ez időszak alatt 2,7 millió World of Warcraft rajongó szerezte be a szóban forgó kiegészítőt.

Az MMO játékok frontján további meglepetésként érkezett a Hammerpoint Games bejelentése, amivel remek Halloween-napi elfoglaltságot kínálnak a zombirajongó gamereknek, ugyanis terveik szerint október végén elrajtol a PC-kre fejlesztett The War Z béta tesztje. A jelenlegi információk szerint a próbakörön sajnos még nem mindenki indulhat, de korábbi fázis tesztelői, illetve a játék előrendelői biztosan részt vehetnek a nyúzópróbán.

Halloween-napi elfoglaltság

Halloween-napi elfoglaltság


A hét folyamán azonban egy új Kickstarter projekt születésének is tanúi lehettünk, ami elsősorban a veterán RPG rajongók szívét dobogtathatja meg, ugyanis a tervezet célkitűzése nem más, mint egy ízig-vérig régi vágású szerepjáték létrehozása. A projektet elindító, egyelőre még név nélküli fejlesztőcsapat soraiban olyan legendás tagok sorakoznak fel, mint például Brenda Brathwaite, John Romero, valamint Tom Hall, így ez remélhetőleg egyfajta garancia lesz egy kiemelkedő mű születéséhez. A munkálatok beindításához a fejlesztők egymillió dollárt szeretnének összegyűjteni, aminek a negyede már jelen pillanatban is rendelkezésükre áll, így joggal bízhatunk benne, hogy hamarosan újabb hírek érkeznek a csapattól.

John Romero is csatlakozott a projekthez

John Romero is csatlakozott a projekthez


Hideg zuhanyként ért minket a hét közepén érkező hír, amiben Cliff Bleszinski bejelentette, hogy elhagyja az Epic Games kötelékét, elmondása szerint azért, hogy karrierjét további magaslatok felé irányíthassa. Cliff Bleszinski nem kevesebb mint két évtizedig erősítette a cég gárdáját, munkásságának köszönhetően pedig olyan felejthetetlen címek születtek, mint például az Unreal és Unreal Tournament, illetve a Bulletstorm. Ezúton is további sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!

Cliff Bleszinski 20 év után hagyta ott az Epic-et

Cliff Bleszinski 20 év után hagyta ott az Epic-et


Óriásit tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a The War Z bétájának bejelentésével lezárult az eheti zombidömping, mivel hír érkezett a Tequila Works háza tájáról is, miszerint az általuk világra segített, eddig kizárólag az Xbox Live kínálatában fellelhető Deadlight produktumuknak gőzerővel munkálkodnak a személyi számítógépekre szabott változatán. Túl sok információt ugyan nem osztottak meg a világgal, így az átirat tervezett árát is homály fedi, azt azonban a PC-s tábor már biztosra veheti, hogy a zombihordákkal tarkított játék a csapat szándékai szerint október végén, illetve november elején fog felbukkanni a Steam kínálatában, tökéletes ünnepi ajándékként.

Hamarosan a PC-ken is feltűnik a Deadlight

Hamarosan a PC-ken is feltűnik a Deadlight


Már egy ideje lehetett tudni, hogy a Microsofttól különvált Bungie csapata egy Destiny névvel illetett projekten munkálkodik, azonban ennél több érdemi információ nem igen érkezett eddig. A héten azonban újabb információmorzsák láttak napvilágot, méghozzá egy külföldi magazin jóvoltából, akik a jelek szerint egyenesen a fejlesztőcsapattól szerezték a híreket. A legfrissebb fejleményekből megtudhattuk, hogy a Destiny személyében tulajdonképpen egy sandbox játékot köszönthetünk majd, ráadásul hab a tortán, hogy a csapatot erősíti a Red Dead Redemption készítésében is segédkező Danny Bulla is.

Egyelőre még nem sok minden ismert a Bungie terveiből

Egyelőre még nem sok minden ismert a Bungie terveiből


A Hét Blogja:
Hosszas blog-szünet után tért vissza közénk Dorcika, mégpedig ezúttal a GC a börtönben és narancssárga papucs névre keresztelt írásával örvendeztetett meg minket. A tegnapi napon született bejegyzés tulajdonképpen folytatása a korábbi Velencei-tavi GC találkozó és Menekülés a tóról blogoknak, így az immár trilógiává bővült történet egy kitalált Game Channel találkozóról mesél nekünk, felfedve előttünk e sajátos esemény minden részletét, beleértve természetesen a szép számmal előforduló kisebb-nagyobb bonyodalmakat is. Köszönjük az új blogot, na és persze az újabb vidám pillanatokat, Dorcika!
előzetes felmérése, ami a Mists of Pandaria névre keresztelt World of Warcraft kiegészítő csúfos bukását vetítette elénk, ugyanis jóslatuk szerint a produktum eladásai még az egymilliót sem fogják elérni.'>
8 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 6 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

Hát őőőőőő... Nem volt rossz a hét, de gondolom majd karácsony felé jobb hírek jönnek...

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

Hát azért nem volt ez rossz hét... Olvass vissza.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

nem volt olyan porgos a het az az igazsag de azert vannak jo hirek

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

Minden héten van új zombis bejelentés, nagyon durva!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

War Z elég jónak néz ki az az igazság. Viszont a filmre is kíváncsi vagyok, itt forgatták nálunk!

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

PC-s Deadlight nekem nem is a hét hanem a hónap híre. Nagyon örülök neki.

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 11 napja

Blog megérdemelten kapta, grat

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja