News.zip - a 2012. 12. hét legfontosabb hírei

2012. március 25.
2.0541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Roppant lázas készülődés jellemzi mostanság a fejlesztőket, akik a befutott hírek fényében egyaránt tekintenek a múltba és a jövőbe.

Egyesek a konzolok következő generációja felé lavíroznak, esetleg újabb darabbal óhajtják kiegészíteni sikeres címeiket, míg a pletykák szerint mások a nosztalgia örömeinek adózva új életet lehelnének egy-egy legendás alkotásba. Az elmúlt héten többnyire ilyen és ehhez hasonló hírek domináltak, de persze talál itt kincset az is, aki inkább érdekességek, vagy éppen impozáns képek után kutat. Nihil révkalauzotok jóravaló közreműködésével ma ismét jegyet válthattok a Newz.zip járatra, hogy sorra vegyük a hét legemlékezetesebb történéseit.

Mint mondottam, a szokásosnál is heves mozgolódás támadt újabban a fejlesztők körében, melynek nyitányáról a BioWare csapat gondoskodott. A vállalat executive producerétől, Mark Darah-tól megtudtuk, hogy a BioWare minden további nélkül sorsára hagyja a Dragon Age II-t, mégpedig azért, hogy erőiket a franchise "jövőjének következő szakaszára" koncentrálhassák. Vajon ez a következő szakasz egy Dragon Age III-at jelentene? Ki tudja...

Ám emellett a BioWare szemlátomást arra is rászánta magát, hogy korrigálja önnön, jobban mondva a Mass Effect 3 befejezésének (vélt) hibáit. Legalábbis Dr. Ray Muzyka nyilatkozata erre enged minket következtetni. A vállalat társalapítója állítja, a csapat már hozzáfogott bizonyos új tartalmak készítéséhez, amelyek "megválaszolják majd a kérdéseket".

"Roar! Új befejezést akarunk!"

"Roar! Új befejezést akarunk!"


Távol-keleti kollégájuk, a Grasshopper Manufacture is erősen gondolkozik egyik jószága, éspedig a Shadows of the Damned szaporításán, amire a meginterjúvolt Yamaoka szerint is jó esély van. Annál is inkább, mivel - mint állítja - még az EA is kapható lenne egy Shadows of the Damned 2-re.

És mintha csak csatlósai hívó szavát hallotta volna, egy Soul Reaver reboot gondolata is felmerült, bár ez egyelőre nem több szóbeszédnél. A pletyka egyébiránt a VG247 egyik névtelen besúgójától ered, aki többek közt azt is állítja, hogy az új erőre kapott Razeilről hamarosan hallani fogunk, s hogy a projekt egy új art directorral is eldicsekedhet...

A Remedy ezzel szemben látszólag fesztelenül készül nekivetkőzni a maga soron következő játékának, amelynek középpontjában ráadásul a "jövő konzolgenerációja" áll. Erről egy olyan álláshirdetés révén szereztünk tudomást, amellyel a stúdió nem kevesebb, mint 20 "világklasszis tehetséget" szeretne toborozni az elkövetkező hónapok során.

"A szerző neve olyan ismerősen cseng..."

"A szerző neve olyan ismerősen cseng..."


Mindeközben a Rockstar két nagyszabású cím táborát is szerette volna egy szuszra lekenyerezni, és próbálkozását alighanem siker koronázta mind a Max Payne 3, mind pedig a GTA V rajongóinak körében. Hogy miért? Hát azért, mert Dan Houser nyilatkozata szerint a Social Club szolgáltatás keretein belül mindkét fentebb említett játékban létrehozott multiplayer karaktereinket kényünk-kedvünk szerint transzportálhatjuk majd ide-oda a Rockstar alkotások között.

A sok jobbnál-jobb hír között azonban néhány ízben kiadós hideg zuhanyt is kaptunk a nyakunkba - elég csak a Capcom legfrissebb RE alkotásának elborzasztó kritikai fogadtatására gondolnunk: mert bizony a Resident Evil: Operation Raccoon City nem sok jót ígér, már ha figyelembe vesszük a felsorakoztatott értékeléseket... Nos, amennyiben adunk a külföldi gamer site-ok véleményére, úgy az eddigi legrosszabb Resident Evil játék pottyant néhány napja az európai boltok polcaira. Persze az utolsó szó a fogyasztóké.

A hét azok számára is tartogatott finomságokat, akik az újabb és újabb Assassin's Creed III matériák reményében szelik a világháló habjait. Ugyanis azontúl, hogy fény derült a játék mutliplayeres divíziójának kilétére, újabb és minden eddiginél ínycsiklandóbb képeket is volt szerencsénk leközölni Nektek. Ezekből arra következtethetünk, hogy a legújabb asszasszinos örömben nem csak a fakoronák, de a háztetők császárainak is kikiálthatjuk majd magunkat.

"Uram, ha megkérhetem, ne hajigálja el ilyen felelőtlen módon azokat a banánhéjakat."

"Uram, ha megkérhetem, ne hajigálja el ilyen felelőtlen módon azokat a banánhéjakat."


A hét blogja
Mélyen tisztelt DoubleW elvtársunk fáradtságot nem ismerve tartja karban a Game Channel Diablós táborát, áldozatos munkája pedig egyértelműen honoráriumért kiált. A Hét Blogja címet ezennel Ő tudhatja magáénak és reméljük, hogy még sok-sok ilyen - és persze más téma jegyében írt - blogot olvashatunk tőle az elkövetkezőkben. Hivatalos Diablo szakértőnk legutóbbi irományában a béta kliens frissítéséről tájékoztatott bennünket, illetőleg néhány telepítő képet és egy fan videót is megosztott velünk. Diablo III rajongóknak alapvető tápanyagok!
12 hozzászólás

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Jó kis pakk megint.mosolygó smiley Nagy részét elkaptam a héten, de pl a Racoon Citys gáz kimaradt.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Ac multi engem meg pont érdekel. De gta mp egyesítés gáz sztem.

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

maniherceg írta:
sziasztok barátok hogyan lehet? demód jacani
Mi a kérdés pontosan? És mi köze a kérdésnek a cikkhez?

válasz erre

maniherceg

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

sziasztok barátok hogyan lehet? demód jacani

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

AC multitól kivagyok. Nagyon nem kéne.szomorú smiley

válasz erre

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Vendég írta:
hoppa az kiraly nem?mosolygó smiley
Hát ez csak olyan szóbeli "hivatalos szakértő"mosolygó smileyDe jóérzés hogy így nevezett Cptmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Na ettől a Max Payne - GTA fonódástól kivagyok.wtf smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

DoubleW írta:
Köszönöm a hét blogja címetmosolygó smileySzóval én vagyok a "hivatalos Diablo szakértő"mosolygó smileySzupermosolygó smileyröhögő smiley
hoppa az kiraly nem?mosolygó smiley

válasz erre

DoubleW

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Köszönöm a hét blogja címetmosolygó smileySzóval én vagyok a "hivatalos Diablo szakértő"mosolygó smileySzupermosolygó smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Jó hogy összeszedted az ac3 as híreketmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Diablo 3 blogokat rendszeresen falom én is!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 1 hónapja és 12 napja

Nemár, abba marad a Dragon Age 2meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja