Neverwinter: Jövő héttől indulnak a béták

2013. január 29.
1.7751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Cryptic Studios legfrissebb bejelentései szerint pontos megjelenési dátumot kaptak a Neverwinter MMO várható béta tesztjei, amelyek mellett elárulták, hogy különféle támogatói csomagok megjelentetését is tervezik, amelyeket megvásárolva különféle extrákat is kapunk majd a béták során.

Információink szerint így az első béták február 8-án indulnak és egész hétvégén tartanak majd, elsődlegesen pedig a Hero of the North Founder's Pack és a Guardian of Neverwinter megvásárlói számára lesznek elérhetők.

A második béta hétvége március 8-tól március 10-ig tart majd, méghozzá a Hero of the North Founder's Pack, a Guardian of Neverwinter és a RaiderZ Elite Pack megvásárlói, valamint a Torchlight 2 valamikori előrendelőinek. A sorban az utolsó béta hétvégére végül március 22-től 24-ig kerül sor, és szintén az imént említett réteg vehet majd részt rajta.

A fentebb említett különféle pakkok egyébiránt számtalan extrákat fognak majd elérhetővé tenni a játékosok számára a Neverwinter keretein belül, árcédulájuk pedig széles skálán mozog, így egyéntől függ, hogy mennyit kíván áldozni azért, hogy játszhasson és extrákhoz juthasson.

A Neverwinter Bounder's Pack például 10 dollártól 49 dollárig vásárolható meg, a Guardian of Neverwinter Pack 60 dollártól 149 dollárig - ez már garantálja mindhárom bétán való részvételt is -, míg a Hero of the North Founder's Pack 200 dollártól kezdődik és pénztárcafüggően akár 549 dollárt is fizethetnek érte a rajongók. Ti adnátok pénzt azért, hogy bétázhassatok?
Neverwinter MMO várható béta tesztjei, amelyek mellett elárulták, hogy különféle támogatói csomagok megjelentetését is tervezik, amelyeket megvásárolva különféle extrákat is kapunk majd a béták során.'>
1 hozzászólás

badam10

11 éve, 7 hónapja és 5 napja

Bétáért?
Egy forintot sem..
Én türelmes ember vagyokröhögő smiley

válasz erre
Neverwinter
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja