Nem várható idén Epic Games játék

2010. március 16.
1.7681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Epic Games amihez hozzányúl, azt nem lehet nem szeretni.

Az Unreal névre hallgató grafikus motorral, majdan az Unreal Torurnament nevezetű csodával, később pedig a Gears of War-ral egyértelműen beírták magukat a videojátékok történelemkönyvébe, bár sokan nem tudják, hogy 1991-es megalakulásukat követően - akkor még Potomac Computer Games néven - elsősorban shareware játékokkal foglalkoztak. Mivel egy nagy múltú és kiváló ötletekkel rendelkező cégről beszélünk, érthető, hogy kiemelt figyelemmel kísérjük minden lépésüket. Ebből kifolyólag pedig óriási traumaként fogjuk fel minden egyes hozzájuk köthető negatívumot is.

Így most nyugodtan készítsük a zsebkendőinket, mert a csapat egyik elöljárója, bizonyos Mark Rein úgy nyilatkozott a G4 munkatársainak, hogy az Epic Games égisze alatt az idei esztendőben nem várható egyetlen játék sem a boltok polcaira. Mark egy nagyon egyszerű indokkal hozakodott elő az ügy kapcsán, szerinte ugyanis már most rengeteg kiemelkedő cím látott napvilágot ebben az esztendőben, kezdve a Mass Effect 2-től, egészen a BioShock 2-ig, de érkezni fog a három dimenzióba ültetett Batman: Arkham Asylum GOTY is.

Ez feltehetően azt jelenti, hogy nem szeretnék más alkotásokkal hadrendbe állítani éppen aktuális jövevényeiket, bár arról nem szólt a nyilatkozat, hogy jelenleg vannak-e kész terveik, vagy alapból semmi dolguk nem lenne a színtéren ebben az esztendőben, hiszen ha túlontúl ráérnek, néhány nap ráfordítással nyugodtan átprogramozhatnák PC-re a Gears of War 2-t, és máris meg van oldva a 2010-es megjelenési hiányosság. Mindenesetre tehát sem Gears of War 3, sem Shadow Complex 2 nem várható az esztendőben, mint ahogyan más Epic játék sem. Szomorú... Majd jövőre!
1 hozzászólás

popapa

15 éve, 3 hónapja és 20 napja

Addig meg sírdogálunk csendben!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja