Nem termelnek profitot a PlayStation 3 dinamikus hátterei

2009. szeptember 08.
2.8351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Sony minden jel szerint nem anyagias célzattal vezette be a dinamikus, animált hátterek használatának opcióját a 3.0-ás firmware-rel, ugyanis azok nagyjából nullszaldósak, azaz nem profitábilisek, tudtuk meg, Dylan Cuthbert-től, a Q-Games csapat vezetőjétől.

Egy-egy dinamikus háttérért néhány Dollár körüli összegeket kérnek a PlayStation Store-on, ami gyakorlatilag fedezi a fejlesztési költségeket, de plusz pénzeket "nem valószínű", hogy termel a fejlesztők számára.

A Q-Games az egyik első azon stúdiók közül, amely animált háttereket készít a PlayStation 3-hoz, jelenleg egy darab témájuk elérhető, a PixelJunk Monsters Dynamic Theme, kereken három zöldhasúért a Sony online piacterén. Szintén a Q-Games-nek köszönhető nagyrészt egyébként az a rendszer, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy a szóban forgó témákat megjelentethessék a jövőben a kreatív csapatok, tehát saját gyermekük bizonyos fokig a megvalósítása. Dylan nyilatkozata szerint egy-egy ilyen téma elkészítése nagyjából három-négy hetet emészt fel a csapat idejéből, ebben benne foglaltatik a kódolás, a megtervezés, majd a tesztelési fázis. Akkor ez egy remek hobbi lehet, maximum marketinges célokat szolgálhat, ám a nyilatkozat szerint hasznot távolról sem generál, legalábbis nem tartják valószínűnek, amennyiben reményeik szerint sikerül jó esetben is pár ezer darabon túladniuk.
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 11 napja

Ez csak formalitás, kis kiegészítő, de én nem költenék ilyesmire. Jobban mutat egy animált játék a pénzemért a tévéképernyőn röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaKisember001 profiljamarco profiljaBotyi profilja