Nem fejleszt több PC exkluzív játékot a Crytek

2008. április 30.
1.6471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Crytek csapat nagy fejese, Cevat Yerli egy interjúban kijelentette, hogy nem szándékoznak a jövőben exkluzív játékokat fejleszteni számítógépekre.

Ennek egyetlen súlyos, anyagi oka van. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a stúdió bezárna, vagy financiális csődbe jutott volna, csupán csak végtelenül csalódottak a Crysis PC verziójának jogtiszta fogyásával. Yerli állítása szerint megtanulták a fontos leckét, és továbbiakban körültekintőbbek lesznek.

A hatalmas méreteket öltő szoftver kalózkodás arra a döntésre jutatta a stúdiót, hogy az elkövetkezendő időkben nem fejlesztenek kizárólagos PC játékokat. A játék hihetetlen népszerűsége nem mutatkozott meg a cég bankszámláján, mint befolyó tőke és ez bizony egy komolyabb üzleti stratégia váltás hozott magával. Eleszenvedtek egy hatalmas bukást a Crysis-szal, melyhez hasonlót nem szeretnének ismételten átélni.

Ezért inkább multiplatform megközelítésben fogják tálalni a további produktumaikat, tudtuk meg Yerli uraságtól. A kalózkodás tudvalévő, hogy a PC-sek körében a legelterjedtebb, így ha valaki kizárólak számítógépekre ad ki játékot, nagy anyagi kockázatot vállal, ami valószínűleg soha nem fog megtérülni. \"Nem arról van szó, hogy elhagynánk a platformot, csupán csak nem fejlesztünk többé PC exkluzív anyagokat.

A PC-seket ez gondolom nem érinti különösebben érzékenyen, ám a konzolosok annnál nagyobb örömmel fogadják, hogy a stúdió jövőbeni játékai az ő platformjaikon is landolnak majd. Kétségtelen, hogy a PC-s játékipart maguk, a PC-s játékfelhasználók ölik meg a hatalmas méreteket öltő kalókodással. Tisztelet a kevés kivételnek.
2 hozzászólás

kpal

11 éve, 5 hónapja és 20 napja

Csak ne menjen a Pc rovására szomorú smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 6 hónapja és 26 napja

Nagyon jó döntés volt Yerlitől a multiplatformitás, így a konzolosok is boldogok, és a Crytek is megkapja megérdemelt zöldhasúit.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja