Németország: súlyos létszámhiány az informatikai szektorban

2007. december 20.
1.3961
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A német high-tech cégek kétharmada számítástechnikai szakemberek hiánya miatt nem tudja bővíteni tevékenységét, a létszámhiány hat év óta a legsúlyosabb ebben a szektorban - tette közzé felmérésének eredményét a Bitkom ipari szövetség.

A szerdán közzétett adatok szerint a vállalatok 64 százaléka érzékeli a létszámhiány hatását, ami a hasonló felmérés elvégzésének kezdete, 2001 óta a legmagasabb arány. A képzés és a bevándorlás fő téma lesz az ágazatban jövőre is - vélekedett a szövetség, amely ígéretet kapott Angela Merkel kancellártól e hónap elején arra, hogy változtatni fognak a bevándorlási szabályokon. Egyben persze igyekeznek több embert megnyerni Németországban is az IT szakma választására még azelőtt, hogy a külföldiek munkavállalási lehetőségein könnyítenének.

A Bitkomhoz több mint ezer tagvállalat tartozik, köztük van a Deutsche Telekom, a Microsoft Germany és a SAP. A német számítástechnikai iparágban 43 ezer betöltetlen állás van.

A magasan képzett német szakemberek külföldön keresnek jobban fizető, kevesebbet adózó munkahelyeket, az EU-on kívüli polgároknak viszont, ahhoz, hogy Németországban állást kaphassanak, az átlagbér kétszeresével kell rendelkezniük. Németország augusztusban döntött úgy, hogy enyhíti a kelet-európaiakra vonatkozó bevándorlási szabályokat, ugyanakkor elutasítja azt az uniós tervet, amely szerint bátorítanák az unión kívüli szakemberek beáramlását.

A Bitkom különben - a megkérdezett cégek 70 százalékának véleménye alapján - arra számít, hogy az idei karácsonyi eladási szezon a múlt évihez hasonló szintű lesz, a lapos képernyőjű tévék, multimédiás telefonok és digitális kamerák értékesítése felfutásának köszönhetően. A cégek 68 százaléka 2008-ban nagyobb árbevételre számít, 16 százalékuk árbevételét változatlannak prognosztizálja, 6 százalékuk pedig csökkenő értékesítést vár.
1 hozzászólás

kpal

10 éve, 21 napja

Ma se jobb a helyzet .

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaRonalddo profilja