Németországba került Európa legerősebb szuperszámítógépe

2006. március 06.
1.6771
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A mai napon ünnepélyes ceremónia közepette, számos magasrangú politikus jelentétében üzembe helyezték a JUBL (Jülicher Blue Gene L) nevet viselő szuperkomputert a németországi Jülichben, melynek teljesítménye 45,8 TFLOPS.

Ez azt jelenti, hogy az IBM házából származó masina másodpercenként 45,8 billió számítási művelet elvégzésére képes, és ezen teljesítményével a JUBL letaszította trónjáról az Európában leggyorsabbnak számító spanyolországi Mare Nostrumot (27,9 TFLOPS), amely novemberben a TOP500-Organisation által nyilvánosságra hozott ötszázas lista nyolcadik helyét tudhatta magáénak.

Jelen adatok szerint a jülichi kutatóközpontban beüzemelt gép világviszonylatban a hatodik legerősebb szuperszámítógépnek számít a maga 16.384 processzorával. A tervek szerint a JUBL-t fizikai, biológiai, kémiai illetve nanotechnológiai kísérleteknél fogják majd alkalmazni, és különböző környezetvédelmi projektekben is bevetik majd, amelyek célja a szennyező anyagok a talajban illetve az atmoszférában való terjedésének a szimulálása.

A németországi városnak azonban nem ez az egyetlen nagyteljesítményű masinája, ugyanis két évvel ezelőtt kezdte meg működését ugyanezen kutatóközpontban a JUMP nevet viselő 9 TFLOPS-os szuperkomputer, melyet a jövőben már csak a kisebb feladatok elvégzésére fognak használni, és a JUBL-ra bízzák majd az összetettebb, nagy kapacítást igénylő számítási műveleteket.
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 4 hónapja és 25 napja

na ezen már futna a dirt 2 maxon

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja