Nem áll kötélnek a Tecmo

2008. szeptember 04.
1.7361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Nem rég jelentettük, hogy a Square Enix hivatalosan is szemet vetett a Tecmo-ra és konkrét ajánlattétel keretében kinyilvánította felvásárlási szándékát.

A Square Enix-nek bizonyára jól jött volna egy kis szellemi töke erősítés, ám úgy fest, hogy ez most nem fog összejönni. A Dead Or Alive-val és a Ninja Gaiden-nel elhíresült japán csapat végül elutasította az RPG gyáros ajánlatát. Indok is született becsülettel. A belső közvéleménykutatás nem támogatta a kötélnek állást, így a bíznisz nem üthető nyélbe.

Ezzel még nincs vége a történetnek, hiszen az elutasítás bejelentése után a Tecmo közölte, hogy tárgyalásban vannak a KOEI-vel, akikkel láthatóan szívesebben egyesülnének. Mind a Square Enix, mind pedig a KOEI piacvezetőnek számítanak és mint olyan, nem hátrányos az égiszük alá tartozni. A Tecmo vezetősége felmérte a belső véleményeket és arra az elhatározásra jutottak, hogy nem olvadnak bele a Square Enix birodalomba.

Míg a Tecmo-nak a nyugati piacon vannak népszerű, eladható, jól fogyó brand-jei, addig a KOEI-nek a keleti régióban van nagyobb hatalma a Dynasty Warriors-nak és társainak hála. A történet egy része tehát a mai napon lezárul, de a tárgyalások a másik óriással tovább folytatódhatnak. Várjuk a fejleményeket, mert bizonyára lesz még tovább is.
3 hozzászólás

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 8 napja

FutuRetrO írta:
Na és a KOEI-vel...? nyelvnyújtó smiley
Hát vele se nagyon. Az lenne a jó, ha nem állna össze senkivel a Tecmo (szerintem).

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 8 hónapja és 8 napja

Rambo írta:
Nagyon helyes, nem is tudtam volna elképzelni a Tecmo-t a Square-el. mosolygó smiley
Na és a KOEI-vel...? nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Rambo

16 éve, 8 hónapja és 8 napja

Nagyon helyes, nem is tudtam volna elképzelni a Tecmo-t a Square-el. mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja