Nem lesz cross-platform lehetőség a PlanetSide 2-ben

2013. augusztus 06.
2.4181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A Planetside 2 lassan már egy éve elérhető mindenki számára PC-re és PlayStation 4-re is meg fog jelenni majd így jogosan kérdezhetjük, hogy lesz-e lehetőség cross-platform támogatásra és ezt a fejlesztőcsapat meg is válaszolta nekünk.

A Sony Online Entertainment nevében Matt Higby, a Planetside 2 kreatív igazgatója elmondta, hogy a Planetside 2 PlayStation 4-es megjelenésével nem fog beköszönni a cross-platform lehetőség.

A döntés indoklásaként azt mondta, hogy azért mert PC-n és PlayStation 4-en más a patch-ek közzétételének módja, így a PlayStation 4-es verzió akár egy héttel később kapja meg a javításokat, mint a PC-s és így nem lenne a játék két verziója szinkronban egymással.

Kérdezhetnénk erre, hogy akkor a PC-s patch megjelenését miért nem tolják el addig amíg a PlayStation 4-es patch élesedik, hiszen több játék is van, amelyik hasonlóan jár el. Ezzel az a gond, hogy azok teljes értékű játékok, míg a Planetside 2 free-to-play játék, amelynél egy patch elhúzása sokat jelenthet.

Matt Higby még azt is elárulta, hogy a cross-platform hiányának ellenére lehetőségünk lesz arra, hogy karakterünket egyik platformról a másikra helyezzük át.
Planetside 2 lassan már egy éve elérhető mindenki számára PC-re és PlayStation 4-re is meg fog jelenni majd így jogosan kérdezhetjük, hogy lesz-e lehetőség cross-platform támogatásra és ezt a fejlesztőcsapat meg is válaszolta nekünk.'>
3 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 27 napja

f2p esetén nem is kell beletenni. úgyis tele lesz cheaterrel a kezdőrész. ne is rontsák el mindenkinek a játékát.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

rDAVE írta:
Ez elég hülye magyarázat volt, ha nagyon akarják összhangba hozzák.
Persze, hogy meg tudták volna oldani, nem is akarták. Érdekes, hogy a karaktert meg át lehet vinni, arra nem hatnak a foltok semmilyen szinten?

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 23 napja

Ez elég hülye magyarázat volt, ha nagyon akarják összhangba hozzák.

válasz erre
Planetside 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profilja