Nem kell aggódni, a Soul Calibur V sem szenved majd hiányt a letölthető tartalmakból

2012. január 30.
1.6881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Namco Bandai legfrissebb bejelentései szerint már javában készülnek a Soul Calibur V indulására, illetve az utána következő időszakra, amelyben természetesen ők is alkalmazkodnak az újabb trendekhez, miszerint számtalan DLC csomaggal látják majd el alkotásukat.

A történet pikantériája, hogy az első letölthető tartalom már pénteken, magyarán az európai megjelenéssel egy időpontban befut a célplatformok online szolgáltatásaira, középpontjában kilenc egzotikus tárggyal, bikinikkel, arcfestéssel és klasszikus Soul Blade, valamint Soul Calibur háttérzenékkel.

Természetesen nem kell aggódni, továbbiakban is lesz még DLC, így a második kört Valentin napon fogja nyélbe ütni a Namco, ekkor érkezik a második bővítmény, amelynek keretein belül kimonók, állatfejek és a Soul Calibur második és harmadik részéből ismert zenék fogják ellepni a játékot.

Az utolsó jelenleg bejelentett kiegészítés február 28-ra várható, amely maszkokat, újabb arcfestéseket, álcákat, koponyákat, valamint a negyedik teljes epizód és a PSP-s mellékszál, avagy a Broken Destiny zenéit hozza majd el a játékosok számára.

Mindegyik csomag 2 eurós vagy 160 MS pontos árcédulával rendelkezik majd, a zeneszámok pedig külön egy euróba vagy 80 MS pontba fognak fájni. A Soul Calibur V premierje ezen a héten várható, felénk a pénteki napon, méghozzá PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
Soul Calibur V indulására, illetve az utána következő időszakra, amelyben természetesen ők is alkalmazkodnak az újabb trendekhez, miszerint számtalan DLC csomaggal látják majd el alkotásukat.'>
6 hozzászólás

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Maniac írta:
Igen, most már látom! A helyzet az, hogy a keresőnk nem dobta be találatként, így nem találtam az oldalon, merthogy ezt Soul Calibur-nak és nem Soulcalibur-nak írjuk. Máris javítom. Addig pedig, ismétlés a tudás atyja.mosolygó smileykacsintó smiley
Na, máris itt a keresési eredmények között.

válasz erre

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
Erre gondoltam:

cikk/hirblock/harom_soulcalibur_v_dlc_is_esedekes_februarban
Igen, most már látom! A helyzet az, hogy a keresőnk nem dobta be találatként, így nem találtam az oldalon, merthogy ezt Soul Calibur-nak és nem Soulcalibur-nak írjuk. Máris javítom. Addig pedig, ismétlés a tudás atyja.mosolygó smileykacsintó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Maniac írta:
Nem tudok róla.mosolygó smiley De ha így is lenne, jobb kétszer, mint egyszer sem.mosolygó smiley
Erre gondoltam:

cikk/hirblock/harom_soulcalibur_v_dlc_is_esedekes_februarban

válasz erre

Maniac

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
Ööö ezt már megírtátok egyszer nem?meglepett smiley
Nem tudok róla.mosolygó smiley De ha így is lenne, jobb kétszer, mint egyszer sem.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Ööö ezt már megírtátok egyszer nem?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 17 napja

Várós gamma!mosolygó smiley

válasz erre
Soul Calibur V
13.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja