Nem játszhat együtt last-gen és next-gen tulajdonos a Destinyben

2014. július 19.
2.0921
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Voland profilja, adatai
Voland
Bár senki sem várta a Destinytől, hogy a PlayStation és az Xbox platformokat használók egymással vagy egymás ellen játszhatnak majd, de a készítő szándéka szerint csak azonos generációjú konzollal rendelkezőknek adatik ez meg.

A játékot fejlesztő Bungie szerint ennek nem leküzdhetetlen technikai okai vannak, ők sportszerű játékot várnak el.

Tegyük fel, hogy nekem last-gen konzolom, az ellenfelemnek next-gen konzolja van. Ekkor ez számomra előnytelen, mert a képfelbontás miatt én őt két pixelben, ő engem négy pixelben lát. Nem akartuk, hogy a generációk miatt csatározások legyenek, ezért különszedtünk minden platformot.

- mondta a Bungie mérnöke, Roger Wolfson. A Destiny bétája tegnap indult PS4 és PS3 konzolon, az Xbox One és Xbox 360 konzolokra ez július 23-án érkezik. A játék szeptember 9-én érkezik mind a négy platformra.
Destinytől, hogy a PlayStation és az Xbox platformokat használók egymással vagy egymás ellen játszhatnak majd, de a készítő szándéka szerint csak azonos generációjú konzollal rendelkezőknek adatik ez meg.'>
10 hozzászólás

kpal

10 éve, 6 hónapja és 11 napja

pedig kompromisszummal mindet lehet , legfeljebb ha nem tetszik a felhasználónak vesz jobb konzolt ..

válasz erre

totyak

10 éve, 6 hónapja és 12 napja

Inkább célszerű lett volna a játékosoknak választási lehetőséget adni, hogy olyan szobába lépnek be, ahol vegyesen lehetnek, vagy csak a saját generációjukkal rendelkezőbe.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 12 napja

kylx írta:
reális magyarázatnak reális, de a fene enné meg, amikor PCsek minden típusa (már ami futtatja az adott játékot) játszhatnak együtt ugyanazon az MMOn! Egy egyesített MMO, ahol PC és konzoltulajok együtt játszhatnak lenne a szép (az irányításba most nem térnék bele)
Van olyan MMO, ahol együtt vannak a szerverek PS3-on, PS4-en és PC-n. Kontroller, egér és billentyűzet mindhárom platformon támogatott.
Ha nagyon akarnák, akkor nem lenne akadálya.

válasz erre

kylx

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

reális magyarázatnak reális, de a fene enné meg, amikor PCsek minden típusa (már ami futtatja az adott játékot) játszhatnak együtt ugyanazon az MMOn! Egy egyesített MMO, ahol PC és konzoltulajok együtt játszhatnak lenne a szép (az irányításba most nem térnék bele)

válasz erre

kpal

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

pedig ez egy plusz lehetőseg volna a nagyobb eladasok miatt higy aki akar az jatszhat barkivel csak egy szürő kell opcionak es vagy csak next-gen vagy mundenkit mutat ,es ez kéne a masik oldalrol is

válasz erre

Tuttu13

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

Teljesen jó így! Az egyik guggol a bokorban a másiknak ott nincs is bokor és látja röhögő smiley
Nah jó nem, de jobb ez így!

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

marco írta:
Nem látom reálisnak ezt a magyarázatot...
Én viszont azt hiszem annak látom. Egy FPS játékban előny lehet, ha gyorsabban tudsz reagálni és jobban látod az embereket.
Azért attól lehetne egy-két szerver, ahol egybe eresztik őket, kíváncsi lennék a statisztikákra. röhögő smiley
Bár az is lehet, hogy nem bírták megoldani technikailag, viszont akkor jó bénák. röhögő smiley

válasz erre

Hentes

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

Ez ritka hülye magyarázat egyébként. Gondolom szimplán nem tudják megoldani.

válasz erre

NomarCube

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

marco írta:
Nem látom reálisnak ezt a magyarázatot...
Tényleg nincs sok értelme. A cross-platform multinak leginkább technikai akadályai szoktak lenni.

válasz erre

marco

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

Nem látom reálisnak ezt a magyarázatot...

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 6 hónapja és 13 napja

Érthető, hogy kerülik a konfliktust..

válasz erre
Destiny
9.899 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljaBotyi profiljamarco profilja