Nem bírják el a PC-k az Elite: Dangerous grafikai opcióit

2014. július 21.
2.0151
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Voland profilja, adatai
Voland
A Frontier Developments fő fejlesztője, David Braben azt mondta, a közelgő Elite: Danegerous space simulator olyan grafikai opciókkal is érkezik, amelyeket a mai PC-k egyszerűen nem bírnak el.

A space simulator béta tesztje július 29-én indul PC-n, majd Mac-re is megjelenik, valamint Braber szerint PS4 és Xbox One konzolokra is megjelenhet.

Több olyan effektet is megnéztünk, ami gyönyörűen néz ki, de közben lelassítja a képkocka-sebességet. De benne hagyjuk, mert annyira jól néz ki. És ha a mai PC-k nem is tudják elvinni, a holnap PC-i majd el fogják.

- mondta Braben a Eurogamer interjújában. Megemlítette, hogy így a játék a jövőben is kelendő lesz, mert évekkel a kiadása után is jól fog kinézni. Hozzátette, hogy a RollerCoaster Tycoon 3-nak is ez volt a sikere, amiben ő is részt vett.
11 hozzászólás

PaulMarloW

10 éve, 6 hónapja és 7 napja

Mordorer írta:
Tényleg nem... Én úgy tudom, gyakorlatilag ugyanaz a nextgen konzol, mint a PC.
Hát azért annyira nem, míg egy pc alkatrészeit te állítod össze úgy egy konzol esetében már megvannak az adott hardware-ek tulajdonságai (netalán még a gyártóik is) így sokkal könnyebb azokra programozni.Meg ugye ott már csak egy grafikai opció van...amit elbír a doboz. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 8 napja

Mordorer:
Ez csak egy újabb "támadási" pont az antikonzolosoktól. röhögő smiley A Cellnél pl az volt a gond, hogy túl bonyolult volt, most itt egy ****ántos és egyszerű AMD-s rendszer, ami az APU-t először használja ki. (Az APU sem annyiból áll, hogy összehegesztették a CPU-t és GPU-t, lesz annak még előnye később)
Nem ez az első x86-os konzol, nem tudom mit kell ezen így fennakadni. Ez mindkét félnek jobb. Könnyebb egyikről a másikra átportolni a játékokat. Ha az AMD Mantle pedig elérné a célját, akkor még könnyebb lenne és a Linux is kapna egy jó API-t (OpenGL sokaknak nem fekszik a nagy kiadók közül). AMD Mantle az AMD kártyákat pedig még jobban kihasználná, mint a DirectX bármit, ráadásul mindkét konzol, Windows és hamarosan a Linux is támogatja.
Tehát az APU maga egy nagy különbség, hiába van PC-n is, de az osztott memória is egy újabb különbség. PS3-on kétszer 256MB elég volt a WD-hez, oké hogy visszafogott beállítások mellett, de öreg GPU lakozik már benne... PC-n meg minimum 4-6GB ram és 1GB VRAM. Most akkor még egy előnye van: Jobban összekapcsolt alkatrészek és valóban kihasznált alkatrészek! Ezért lenne jó egy fejlett AMD Mantle PC-n is vagy valami hasonló...

Jól van, össze-vissza beszélek, abbahagyom. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

10 éve, 6 hónapja és 8 napja

PaulMarloW írta:
Te se nagyon hallottál ezek szerint a konzolok és pc-k közti eltérésektől és hogy egyes fejlesztők miért csak konzolokra készítenek játékot..
Tényleg nem... Én úgy tudom, gyakorlatilag ugyanaz a nextgen konzol, mint a PC.

válasz erre

Tuttu13

10 éve, 6 hónapja és 8 napja

A mantle szóba sem jött? meglepett smiley
Talán AMD-re kéne fejleszteni mantle támogatással és és hopp! + 20FPS mosolygó smiley
A zöldek lassítják a fejlődést -.-'

válasz erre

PaulMarloW

10 éve, 6 hónapja és 9 napja

Mordorer írta:
Ez mennyire hülye szöveg.röhögő smiley

Xbox One viszi, PC nem!!! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

Mit szívott az ember?
Te se nagyon hallottál ezek szerint a konzolok és pc-k közti eltérésektől és hogy egyes fejlesztők miért csak konzolokra készítenek játékot..

válasz erre

Mordorer

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

Ez mennyire hülye szöveg.röhögő smiley

Xbox One viszi, PC nem!!! röhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

Mit szívott az ember?

válasz erre

NomarCube

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

A lényeg az, hogy mire kijön legyen ami elviszi, és akkor tényleg legyen lenyűgöző grafikája. mosolygó smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

Valamilyen gép csak elbírja, mert valamin leprogramozták. Gondolom az egyszerű felhasználóknak elérhető gépek nem bírják. Ilyet meg szerintem felesleges megcsinálni, időt patarolni rá. Miért nem azt csinálják, ami a legszebb és még a mai gépek is tudják.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

Lehet Windows és Directx nélkül elbírná... Veszik el az értékes erő, mert nem engedik a fejlesztőket közvetlenül a hardverhez...

válasz erre

kpal

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

akkor nyilván a Ps4 .. nem bírja ott butítva lesz. Amúgy ha ennyire gyenge lenne a mai csúcs vga ,vagy ők túloznak és szándékosan lassul.

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 6 hónapja és 10 napja

Végre valaki nem a tucatnyi eladásra megy, hanem a szépségre, még ha erre várni is kell...

válasz erre
Elite: Dangerous
11.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja