Nem kell nagyon kitakarítani a PS4 merevlemezét a Death Stranding telepítéséhez

2019. október 15.
5.8561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Már egy hónapnál is kevesebbet kell várnunk arra, hogy belekóstolhassunk végre a Death Stranding élményébe, a PS4-exkluzív alkotás ugyanis november 8-án jelenik majd meg világszerte.

Ennek apropójából éppen itt volt már az ideje annak, hogy megtudjuk, pontosan mekkora szabad helyre lesz szükségünk a PS4 merevlemezén ahhoz, hogy lehetőségünk nyíljon feltelepíteni Kojima legújabb agymenését, aggodalomra pedig semmi ok, a Best Buy listázása szerint ugyanis "mindössze" 55GB szabad helyet követel majd a játék a megjelenéskor.

Érdekesség, hogy Hideo Kojima október 30-tól világ körüli turnéra indul a Death Stranding megjelenésének apropójából, így Párizsban kezdődik a nagy körutazás, de megjárja majd Londont, Berlint, New Yorkot, San Franciscót, sőt Tokiót és Osakát is többek között, hogy a rajongók személyesen találkozhassanak a mesterrel, sőt kérdezhessenek tőle ezt-azt.
Death Stranding élményébe, a PS4-exkluzív alkotás ugyanis november 8-án jelenik majd meg világszerte.'>
5 hozzászólás

totyak

4 éve, 10 hónapja és 1 napja

Ahhoz képest, hogy milyen jól néz ki, meg hogy egyes játékok 100gb körül mozognak, ez egészen korrekt. Nem kell egyszerre 10 játéknak a Ps-en lenni és nincs gond.

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 10 hónapja és 2 napja

Hát kinek mi... nekem ez is picit sok.

válasz erre

Hentes

4 éve, 10 hónapja és 3 napja

Mihez képest... röhögő smiley

válasz erre

Tommy

4 éve, 10 hónapja és 3 napja

De várom már!

válasz erre

muki

4 éve, 10 hónapja és 3 napja

Kicsit több mint egy bluray. Átlagos.

válasz erre
Death Stranding
11.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaDav2377 profilja