Nem a 11 éves Efi lesz az új Overwatch hős, de köze lesz hozzá!

2017. február 23.
4.3691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A napokban izgalmas szóbeszédek merültek fel arról, hogy a Blizzard egy merész lépéssel talán egy 11 éves kislányt, Efi Oladelét tenné meg az Overwatch következő harcosának, ami annyira nonszensznek tűnt, hogy a készítők gyorsan jelezték is, hogy ez ebben a formában nem valósul meg.

A hírhozó ezúttal is Jeff Kaplan, a játék igazgatója volt, aki a Polygon csapatának pontosította Efi szerepét, ezáltal megtudtuk róla, hogy biztosan nem ő lesz a következő Overwatch karakter, ellenben az új jövevény történetében nagyon fontos szerepet fog játszani.

Mivel Efiről tudjuk, hogy korát meghazudtolva egy igazi kis zseni, ezáltal főként a mesterséges intelligencia és a robotika terén verhetetlen, ezért máris felrobbant az internet világa azzal kapcsolatban, hogy az érkező harcost talán maga a kislány építette meg, ezáltal valamiféle robotlény vagy hibrid lehet. Egyre izgalmasabb, nemde?
Overwatch következő harcosának, ami annyira nonszensznek tűnt, hogy a készítők gyorsan jelezték is, hogy ez ebben a formában nem valósul meg.'>
4 hozzászólás

WarriorAutobot

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
Brutálisabb dolgok vannak a Sims-ben... röhögő smiley Ez annyira brutális, mint egy LOL és abban is van kisgyerek.
NA!!! Ez azért nem iga... jó tényleg igaz, de a legtöbb az vagy moddolt vagy photoshop. De igen pár az van benne. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

totyak írta:
Valahol lehetett sejteni, hogy gyereket nem raknak ilyen brutális játékba.
Brutálisabb dolgok vannak a Sims-ben... röhögő smiley Ez annyira brutális, mint egy LOL és abban is van kisgyerek.

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Valahol lehetett sejteni, hogy gyereket nem raknak ilyen brutális játékba.

válasz erre

Tommy

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Számomra az egész játék nem izgalmas, egy óránál többet nem tudtam vele játszani. Nem értem mire fel pörög ennyire...

válasz erre
Overwatch
6.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja