Négy golyót eresztettek a rosszul működő Vistás PC-be

2007. július 14.
2.0331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Egyesült Államokban egy ex-rendőrt annyira feldühített az a tény, hogy a nemrég feltelepített Windows Vista nem az elvárásainak megfelelően üzemel, hogy több lövést is leadott a számítógépre.

Tengerentúli hírforrások arról számoltak be, hogy a Dél-Karolinában élő Ray Jackson volt hatósági alkalmazott szabályosan kivégezte barátnője PC-jét, mert az általa röviddel azelőtt felinstallált legújabb Microsoft operációs rendszer hibaüzeneteket generált. A férfi barátnője a sajtó megkérdezésére elmondta, hogy miután párja feltelepítette a Windows Vistát a számítógépre, azután elkezdte próbálgatni azt, ám néhány programmal probléma adódott. Ezt követően Ray olyan húsz percen keresztül dühöngött a képernyő előtt, végül pedig önmagából teljesen kikelve tüzet nyitott a PC-re. Az ex-rendőr pontosan öt lövést adott le, melyből négy célba is talált, egy viszont átfúródott a falon, és a szomszéd hűtőszekrényében landolt.
Ray Jackson jelenleg előzetes őrizetben várja a bíróság ítéletét.
1 hozzászólás

HUNter

18 éve, 11 napja

LOL. Nesze neked Bill Gates, egy újabb rajongóröhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja