Negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a mod-tech Hall kiállítás

2005. szeptember 03.
1.6141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A HardwareOC.hu és a radikalmod weboldalak közös rendezésében készülő mod-tech Hall kiállítás egyedi színfoltja a magyar számítástechnikai életnek.

Az eddigi kiállítások nagy érdeklődésre tartottak számot, így ennek eredményképpen idén szeptember 17-25-e között ismét megnyitja kapuit a rendezvény a számítástechnika újdonságai iránt érdeklődő közönség előtt. A kiállítás helyszíne ezúttal a Hungexpo területén lesz, ahol 300 négyzetméteres önálló kiállító területen várják a látogatókat.

A rendezvény ebben az évben az INFOmarket kiállítás részeként kerül megrendezésre, ami komoly változás a kiállítássorozat életében. A nyitva tartási idő kettőről kilenc napra bővül, a várható látogatószám 2000-2500-ról 100 ezerre változik.

A rendezvényen több jelentős hazai nagy- és kiskereskedő mutatja be hardverújdonságait. A forgalmazók képviselői a helyszínen adnak választ az érdeklődők kérdéseire, így szinte első kézből értesülhetnek az új termékek képességeiről. A vitrinekben megtekinthetőek lesznek a legújabb processzorhűtők, videokártyák és alaplapok, a tárolók mellett pedig felvonulnak a legújabb számítógépházak is.

Idén több hazai gyártású hűtési megoldással is megismerkedhetünk, így láthatunk itthon tervezett és épített lég-, valamint folyadékhűtéseket.

A hardverek mellett helyet kapnak a kiállításon a szoftverek is, a játékprogramok képében. Olyan, még fejlesztés alatt álló programokat nézhetnek meg a látogatók, melyek a kiadás előtt először a kiállításon lesznek láthatóak.

A kiállításhoz kapcsolódó esemény az itthon eleddig egyedülálló modding bajnokság.

A modding a számítógépház-építők, -szépítők versenye. A cél a megszokottól minél inkább eltérő számítógép, számítógépház alkotása. A versenyzők igazi művészek, akik a fémből szobrokat formálnak, a gépekre képeket festenek, a sötétbe színes fényeket varázsolnak. Tőlünk nyugatra a modding igazi művészetnek számít már, a leghíresebb alkotók olyan cégeknek készítik remekműveiket, mint az IBM vagy az Intel.

Az idei versenyen több mint harminc alkotást csodálhatunk meg, melyek az eddigi tapasztalatok alapján világszínvonalon is megállják helyüket.

Kapcsolódó linkek:
mod-tech Hall
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljarDAVE profiljaSándorkolbász profiljaManiac profiljadarkomen profilja