Negyedik évfordulóját ünnepli konzolon a World of Tanks, ingyen tankkal ünnepelhetünk

2018. február 12.
1.0921
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Wargaming egy hivatalos sajtóközleményben adta a tudtunkra, hogy a napokban lesz pontosan négy esztendeje annak, hogy a World of Tanks megkezdte konzolos pályafutását, azóta pedig már 14 millió játékost tudott maga mellé állítani ezeken a platformokon.

Mint ismert, a World of Tanks elsőként Xbox 360-ra jelent meg még 2014-ben, majd egy évvel később már PS4-en és Xbox One-on is élvezhettük a nagy háborúkat, de időközben PS4 Pro-ra és Xbox One X-re szintén befutott, sőt a mai napig aktív az összes platformon.

A megjelenés óta eltelt négy év során egyébiránt a konzolos World of Tanks több mint 100 páncélossal bővült mintegy három nációból, így ma már több mint 660 tankkal indulhatnak csatába a rajongók - méghozzá kilenc nemzet zászlaja alatt, akikkel akár 90-nél is több egyedi térképen folyhatnak a küzdelmek.

A Wargaming bejelentése szerint a 14 millió konzolos játékos több mint 44 milliárd lövedéket pufogtatott el az elmúlt négy évben, és közel 3 milliárd tankot lőttek ki a 90 milliónál is több epikus küzdelemben, amit a készítők most egy kis aprósággal szeretnének honorálni.

A még aktív játékosok ugyanis az évforduló alkalmából letölthetnek maguknak egy új japán tankot, melyet Tier II Ashigaru Te-Ke név alatt találhatnak majd meg.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

6 hónapja, 2 hete és 5 napja

Azta!
Már ilyen régi ez a játék?

válasz erre

muki

6 hónapja, 2 hete és 5 napja

Hogy a francba van benne 90 map? Én mindig ugyanazt a néhányat látom.

válasz erre

petrovicsz

6 hónapja, 2 hete és 5 napja

Csak konzolon ingyenes a tank?

válasz erre
World of Tanks
5.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Imperator profiljagery1113 profiljaMarduk profiljaEAG1 profiljaWickedSick profiljaNeurotic profilja