Négy PlayStation Vita címen dolgozik a Capcom

2011. július 18.
2.2251
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Nintendo 3DS bejelentését követően azt hittük, hogy többé már nem fogunk meglepődni a handheld piac újabb érkező darabjain, de tévedtünk, hiszen a Sony a brutális teljesítmény zászlaja alatt megalkotta a PlayStation Vitát, amely mögé egyre több és több fejlesztőcsapat sorakozik fel.

Ezek között a brigádok között természetesen ott van a Capcom is, amint pedig David Reeves, az európai Capcom-főnök egy interjú során elárulta, a cég berkein belül nem kevesebb, mint négy videojáték áll fejlesztés alatt a kis készülékre.

Ha vissza tudunk emlékezni néhány hónappal ezelőttre, a Capcom óriási hangsúlyt fektetett a Nintendo 3DS-re is, a konzol több premiercíme között is megtalálhattuk a vállalat logóját, és nagyon úgy tűnik, hogy a Sony legújabb hordozható masinájával kapcsolatban is erre készül a cég. Arról természetesen egyelőre még semmiféle információt sem kaptunk, hogy mi az a négy videojáték, amelyek már nagyban készülődnek a srácok kezei között, de arra mérget vehetünk, hogy közülük az egyik egy Japánban különösen populáris franchise újabb darabja lesz.
3 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 17 napja

Az egyik biztos Street Fighter!mosolygó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 9 hónapja és 17 napja

Kell egy ilyen cuccos majd. De elötte kiváncsi leszek a játékok árára, ha 7990fölé megy, már baromira nem éri meg.

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 18 napja

Királyság!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja