Négy kamerás gameplay felvétel érkezett néhány PSP2-es játékról

2011. január 27.
2.5871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Újabb videók érkeztek a Sony ma reggel bejelentett masinájáról, avagy a PSP2-ről, amely NGP kódnévvel került leleplezésre, megtudhattuk róla az első konkrétumokat, a technikai specifikációkat, sőt, már értesültünk a hozzá készülő alkotásokról is, most pedig eljött az idő, hogy néhány játékot mozgásban is megtekinthessünk, a bejelentés helyszínén ugyanis pár lelkes fanatikusnak sikerült rögzítenie négy videót, amelyek bár nem a legjobb minőségűek, kezdetnek megteszik.

A sorban az első mozgókép a Capcom által fejlesztett Monster Hunter lenne, a videón eredeti gameplay felvételeket láthatunk, már amennyi látszik belőlük.

A második kisfilm szintén a Capcom istállójából származik, és a Lost Planet 2 egyik átvezetőjét mutatja be, amely már a PSP2-n fut. Ez a felvétel, a harmadikkal egyetemben, amelyen a Sega-féle Yakuza 4 egy hasonló videóját csodálhatjuk meg, azért került levetítésre, hogy bemutassa, mennyire egyszerű lesz a PlayStation 3-as játékokat PSP2-re portolni. A sorban az utolsó videó egy technikai demonstrációnak készült, amelyen az Epic Games által fejlesztett Dungeon Defenders fut, ami szintén elkészül majd a kis konzolra, ez a filmecske pedig nem csak azt, hanem az Unreal Engine 3, PSP2-n nyújtott teljesítményét is prezentálja. A videók alant sorakoznak, vessétek rájuk magatokat.

#tv#

#tv2#

#tv3#

#tv4#
1 hozzászólás

Shade

14 éve, 4 hónapja és 14 napja

Brutális.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljatotyak profiljaGargameth profiljaKisember001 profiljamarco profilja