Négy bejelentetlen projekt fejlesztési munkálatai kezdődtek meg az elmúlt két hónap során a THQ-nál

2012. augusztus 07.
1.5221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy látszik, hogy a THQ-nak sikerült túllépnie az elmúlt hónapok pénzügyi nehézségein, a csapat ugyanis a mai napon bejelentette, hogy az elmúlt két hónap során mintegy négy videojáték fejlesztési munkálatai kezdődtek meg a hozzájuk kapcsolódó stúdiók keretein belül.

A bejelentés nem félinformáció, hiszen maga a THQ elnöke, Jason Rubin jelentette be mindezt egy interjú során, amelyet a GI.biz kíváncsi újságírói készítettek a vezérrel.

Ennek köszönhetően - kizárólag többek között - a Darksiders II, a South Park: The Stick of Truth, a Metro Last Light (képünkön) vagy éppen a Homefront 2 mellett négy újabb, egyelőre még bejelentetlen videojáték került a THQ tervei közé, amelyekkel kapcsolatban hiába is kérdezték Jasont, nem volt hajlandó konkrétabb információkat közölni.

Rubin egyébiránt új címekként definiálta a frissen megemlített darabokat, így nem kizárt, hogy mindegyik alkotás mögött egy új franchise kezdő darabja áll majd, de valószínűsíthetően ez csak inkább szóhasználati változatosság volt, semmint valódi célzattal bíró üzenet, hiszen ebben a rossz gazdasági helyzetben a legkockázatosabb vállalkozás lenne új nevekkel bővíteni a portfóliót. Reméljük mihamarább hivatalos bejelentés is társul majd a fentiekhez!
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Hmmm remélem jó kis Saints Row folytatásról van szó!

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 23 napja

Kíváncsi vagyok rájuk.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja