Négy újabb DLC-vel gazdagodik a Final Fantasy XV

2018. április 07.
3.7111
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Square Enix csapata a PAX expó részeként bejelentette, hogy a jövőben sem marad extra tartalmak nélkül a Final Fantasy XV, hiszen négy újabb epizód érkezik hozzá DLC formájában, mellettük pedig újabb befejezés, sőt mod tools is érkezik.

Persze mindez csak a jéghegy csúcsa, a jövőben érkező frissítéseknek hála ugyanis lehetőségünk nyílik megalkotni saját karakterünket pont úgy, mint a Comrades expanzióban, csak ezt a karaktert betehetjük Noctis helyére az egyjátékos módban is, miközben a tavasszal érkező mod tools által egy halom tartalmat készíthetnek maguknak a Windows Edition játékosai, melyeket a Steam Workshopon keresztül szabadon megoszthatnak a többi rajongóval.

Lesz továbbá pályaszerkesztő is idén ősszel, ami új küldetések, dungeonok, chocobo versenyek, járművek és egyéb mini-játékok megálmodására lesz alkalmas, de szintén idén frissül majd a Comrades játékmód is, ami újabb bossokat, raid bossokat és csata kihívásokat garantál majd számunkra, sőt mi több, a Comrades multiplayer mód még a nyáron önállóan megvásárolható játékként is elérhetővé válik.

Hogy mi a helyzet az új epizód DLC-kkel? Azok is úton vannak, az első, avagy az Episode I: Ardyn jövő év elején érkezik, majd sorban jönnek utána az Episode Side Story: Aranea, az Episode II: Lunafreya és az Episode III: Noctis. Bővebb részletek az alábbi képeken és videókon:

Négy újabb DLC-vel gazdagodik a Final Fantasy XV - 2. kép


Négy újabb DLC-vel gazdagodik a Final Fantasy XV - 3. kép


Nézd nagyban ezt a videót!





3 hozzászólás

fighterlaci

3 hónapja, 2 hete és 3 napja

Nem igazán akarják leállítani a tartalomgyártást hozzá, biztos brutál biznisz.

válasz erre

Mordorer

3 hónapja, 2 hete és 3 napja

Mennyibe fognak kerülni?

válasz erre

Gólem

3 hónapja, 2 hete és 4 napja

Jó sok minden jön hozzá.

válasz erre
Final Fantasy XV
18.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
Minden hír, videó és cikk
PAX 2018
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljamarco profilja5t3v3nk3 profiljagery1113 profiljaLaci721 profiljaTuttu13 profilja