Need for Speed: Hot Pursuit: A DICE csapata besegít a Criterionnak

2010. augusztus 17.
1.9421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Feltehetően sokak szíve megdobbant akkor, amikor az Electronic Arts végre bejelentette, hogy pontosan milyen Need for Speed játék készülődik a Burnout-sorozattal nevet szerzett Criterion műhelyében.

A Hot Pursuit névre keresztelt programról sok jót és szépet láthattunk, illetve hallhattunk már a múltban, ám még korántsem eleget, így például még azt sem tudtuk, hogy a DICE brigádja, akik legutóbb a Battlefield: Bad Company 2-vel kápráztattak el minket, besegítenek a Criterion brigádjának.

Márpedig a két csapat komoly kooperációt vállalt fel, Alex Fry, a Hot Pursuit csapatának vezére szerint a DICE mintegy 15-20 embert kölcsönzött számukra, méghozzá azért, hogy segítsenek a külcsínben, a játék által lefestett világ tökéletes kialakításában, valamint a helyszínek valószerűbb lemintázásában. Összességében tehát a külalak minőségének feltornázása miatt csatlakozott a közel két tucatnyi DICE programozó a Criterionhoz, hogy november 19-re leszállíthassák a közelmúlt egyik legjobbnak ígérkező Need for Speed alkotását, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és Nintendo Wii-re.
nincs még hozzászólás

Need for Speed: Hot Pursuit
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja