Napra pontos megjelenési dátumot kapott az ArcheAge

2014. augusztus 31.
3.8921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Árész profilja, adatai
Árész
Megértük ezt is, hiszen a Trion Worlds nemrég jelentette be, hogy az ArcheAge című MMORPG játék szeptember közepén jelenik meg, valamint azt is közölték velünk, hogy a hivatalos megjelenés előtt egy nyílt bétatesztet is elindítanak majd, amire csak pár napot kell aludnunk.

A Seattle-ben megrendezett PAX 2014 kiállításon a Trion Worlds és az XL Games leleplezte az ArcheAge nyugati kiadásának a hivatalos, napra pontos megjelenési dátumát: a tervek szerint a játék a Glyph letöltőkliensre szeptember 16-án kerül fel.

A fejlesztők még azt is közölték az MMO rajongókkal, hogy még a start előtt, egy négy napos nyílt béta hosszú-hétvége keretében szeretnék minden PC felhasználó számára elérhetővé tenni a meglehetősen ígéretes MMORPG-jüket, amire szeptember 4-től, azaz csütörtöktől kerül sor. Természetesen akik részt vettek a nyári zárt béta hullám során, azok a kalandot ott folytathatják, ahol abbamaradtak karakterükkel. A nyílt béta részvétel szeptember 8-án, azaz jövőhét hétfőn ér majd véget.
ArcheAge című MMORPG játék szeptember közepén jelenik meg, valamint azt is közölték velünk, hogy a hivatalos megjelenés előtt egy nyílt bétatesztet is elindítanak majd, amire csak pár napot kell aludnunk.'>
3 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

Mordorer írta:
Rögtön előtte már minek a béta? meglepett smiley
Hátha még kijön valami orbitális hiba, például a szerverekkel kapcsolatban, ami élesben gáznak tűnne, de így ráfoghatják, hogy ez csak béta. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

Rögtön előtte már minek a béta? meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

10 éve, 5 hónapja és 19 napja

Zárt bétában játszottam vele, de majd visszanézek, ha a végleges kint lesz. mosolygó smiley

válasz erre
ArcheAge
nincs ár
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
PAX 2014
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja