Napi 2 millió eurós bírságot szabhat ki az EB a Microsoftra

2005. december 24.
1.6991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést küldött a Microsoftnak, amelyben akár napi 2 millió euró összegű visszamenőleges bírságot helyez kilátásba, amennyiben a szoftvercég nem tesz eleget mindenben a monopóliumellenes határozatban foglaltaknak.

Az EB a figyelmeztetésben azt is közli, hogy "az óra december 15-én kezdett el ketyegni", ami annyit tesz, hogy a végleges döntéskor ekkortól számítják majd a büntetés összegét.

A Microsoft a 2004. márciusi határozat értelmében kifizette a 497 millió eurós pénzbüntetést és forgalomba hozta a Windows rendszer Media Player nélküli verzióját is, ám a bizottság szerint a szerverszoftver-technológiák konkurens cégekkel történő megosztása, illetve átjárhatóvá tétele ügyében még mindig elmaradások vannak. Neelie Kroes, az EB Versenyügyi Biztosa hivatalos közleményében elmondta, minden lehetőséget megadott a Microsoftnak arra, hogy megfeleljen a monopóliumellenes döntés követelményeinek, így mostanra nem maradt más hátra, mint a szokásos hivatalos út. Ennek értelmében a szoftveróriásnak öt hét áll rendelkezésére a reagáláshoz, majd ezután az EB a tagországok versenyhivatalaival konzultálva döntést hoz a december 15-étől hatályos napi 2 millió eurós bírság kiszabásával kapcsolatban.

A Microsoft részéről közölték, hogy mindenképpen vitába szállnak az Európai Bizottság mostani döntésével. Brad Smith, a szoftvercég fő jogtanácsosa elmondta, hogy mindenképpen megalapozatlannak tartja a határozatot, különösen mivel azt az általuk legfrissebben benyújtott műszaki dokumentáció figyelembevétele nélkül hozták. Smith szerint a Microsoft elkötelezett a monopóliumellenes döntés előírásainak végrehajtása mellett, amit a fentebb már felsorolt korábbi lépések mellett szerinte az is mutat, hogy "minden eddiginél nagyobb hozzáférést biztosítottak technológiájukhoz" a konkurencia részére. Ezzel szemben Neil Barrett, az EB vizsgálati megbízottja szerint a más cégeknek eddig eljuttatott szoftverdokumentációk alapján "teljes egészében lehetetlen valódi fejlesztéseket eszközölni", így mindenképpen "drasztikus átdolgozásukra van szükség".
1 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja