Nagyon csinos kuckót mutatott be hardvereinknek a DeepCool

2018. január 31.
1.2191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A DeepCool műhelyéből egy újabb elképesztően csinos kis házikó gördül ki hamarosan New Ark 90 név alatt, mely nem elég, hogy egy igazi gigász lett az 530 x 232 x 545,5 mm-es méreteivel és 14 kilójával, ráadásként gyárilag felkészítették a vízhűtésre is.

A házikó kívülről edzett üveglapokkal kelletti magát, és bár a dizájn minimalista, olyan kis extráknak örülhetünk vele, minthogy az átlátszó előlapon bármikor ellenőrizhetjük a hűtőfolyadék áramlását és állapotát, hiszen a házba a DeepCool által tervezett Captain-sorozatos vízhűtőt szereltek, de mindemellett ventilátorokat is kapott, melyek közül az egyik általánosságban hűti a házat, míg a másik direkt a HDD blokk hűtéséért felel.

A New Ark 90 egyébiránt akár EATX alaplapokat is képes fogadni, VGA-ból maximum 31 centis, CPU hűtőből pedig legfeljebb 18,6 centis fér bele, tápból pedig maximum 20 centissel bír el. A házikó természetesen rendelkezik a manapság divatos RGB LED világítással - a csinos pofiján is végigfut egy szép szál -, és miközben megjelenését februárban várhatjuk, árcédulájára 300 dollárt írtak a készítők, ami testvérek között is 80 ezer forint.
5 hozzászólás

totyak

2 éve, 4 hónapja és 13 napja

Az elején levőt meg lehetne csinálni pulzálóra, vagy oda-vissza futóra. Ha már lúd, legyen kövér

válasz erre

Xelosz

2 éve, 4 hónapja és 13 napja

WarriorAutobot írta:
Nagyon szép hát, de baszki... 80 EZER egy üres házért?!?!?!
Azért ennyit nem tudnék költeni rá.
Valóban drága
De az is kérdés milyen távra veszed.
Én jó ideje egy 1000 éves nyitott házat használok.
ez az első komoly konfigom és a következőt még komolyabbra akarom építeni 3-4 év múlva.
Előre gondolkodva a mostani konfig kész van már csak egy pofás ház kéne neki.
alap intel hűtőm van ebben a házban még vízhűtés is van ha jól láttam.
egész jól szerelhető és a Design levett a lábamról. Nem kirívó mint a többi gyártóé amik gyakorlatilag transformerek de még is kitűnik a kinézetével
Persze nem biztos, hogy mellette döntök de nem kizárt, hogy ilyen árkategóriéában fogok választani valamit

válasz erre

fighterlaci

2 éve, 4 hónapja és 13 napja

Hű de rohadt jól néz ki!

válasz erre

WarriorAutobot

2 éve, 4 hónapja és 13 napja

Nagyon szép hát, de baszki... 80 EZER egy üres házért?!?!?!
Azért ennyit nem tudnék költeni rá.

válasz erre

Xelosz

2 éve, 4 hónapja és 13 napja

Hát el mentettem a lehetséges házak közé

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

 adambalonyi profiljaImperator profiljagery1113 profiljarDAVE profilja