Nagy dobásra készül a Csillagközi invázió rendezője

2010. április 14.
2.7061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
Paul Verhoeven a holland származású, rendkívül sokoldalú és termékeny filmrendező, akinek a nevét olyan, korábban hazánkbann is nagy sikerrel vetített alkotások fémjelzik mint az Elemi ösztön, a Robotzsaru, valamint a Robert A.

Heinlein 1959-ben megjelent regénye adaptációjaként megszületett Csillagközi invázió, rendhagyó bejelentéssel rukkolt ki a mai napon. Amszterdam városának díszpolgára jelenleg egy 1914-ben játszódó filmen dolgozik, melyben az Indaian Jones féle atmoszférát igyekszik ötvözni az Alfred Hitchcock műveit uraló, folyamatosan növekvő feszültséggel és mint kiderült a "mester" ezúttal nem elégszik meg ennyivel, ugyanis már jelenleg folynak új alkotásának konzolpiacra szánt adaptációjának elő munkálatai.

Sajnálatos módon Verhoeven úr egyelőre semmi mást egyéb, konkrét információt nem volt hajlandó megosztani a médiával új, "két frontos" projektjéről, így amíg nem hint el újabb hírmorzsákat, nem marad más számunkra mint a találgatás, hogy vajon az Első Világháború idejére tehető történet játék adaptációja kapcsán mire, vagy mire nem számíthatunk.

Paul Verhoeven a holland származású, rendkívül sokoldalú és termékeny filmrendező, akinek a nevét olyan, korábban hazánkban is nagy sikerrel vetített alkotások fémjelzik mint az Elemi ösztön, a Robotzsaru, valamint a Robert A. Heinlein 1959-ben megjelent regénye adaptációjaként megszületett Csillagközi invázió, rendhagyó bejelentéssel rukkolt ki a mai napon. Amszterdam városának díszpolgára jelenleg egy 1914-ben játszódó filmen dolgozik, melyben az Indaian Jones féle atmoszférát igyekszik ötvözni az Alfred Hitchcock műveit uraló, folyamatosan növekvő feszültséggel és mint kiderült a "mester" ezúttal nem elégszik meg ennyivel, ugyanis már jelenleg folynak új alkotásának konzolpiacra szánt adaptációjának elő munkálatai.
1 hozzászólás

marco

15 éve, 2 hónapja

Helyes, roppant helyes.

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nagy dobásra készül az Ignition

Nagy dobásra készül az Ignition

legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljaKisember001 profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja